1861. december 15-én járunk Pesten, Szendrey Júliáék lakásában. Az ország lassan ébredezik a Bach-korszak nyomasztó évtizedéből. A nemzet özvegye is 11 éve újra házas. Második férje Horváth Árpád történész, a púpos, „örökké mogorva, kedvetlen ember”, aki a házasságban nem tűr ellenmondást: „most már nőm vagy, s én a te parancsoló urad, törvényhozód, és én boldog akarok lenni!” Nem csoda, hogy ebben a nem túl meghitt családi körben Petőfi Zoltán is a könyveibe menekül. Haragszik sorsára (talán anyjára is a mostohája miatt), de még jobban hiányzik apja, a híres költő és szabadságharcos. Most is az ő gyűjteményes kötetét bújja, egészen pontosan azt az egy verset olvassa újra és újra, amit apja a születése napján írt. Régi szokása (mióta olvasni tud), hogy ezzel köszönti föl saját magát az évfordulón. Egyszerre csak becsapja a könyvet. Ez a legfájóbb pont: az apahiány hasogatja lelkét. Anyja és dajkája mindezt látva azonnal a segítségére sietnek. Különös játékkal próbálják jókedvre deríteni a születésnapos fiút.
A gyűjteményes kötet visszakerül a helyére, és egy olyan történet veszi kezdetét, amit anya és fia, és persze a dajka is, kívülről fújnak, mert ez volt a kisgyerekkor örök esti meséje: mese az örökkévalóságról.
Petőfi Zoltán/János vitéz: Rákosi Sámuel
Szendrey Júlia/Iluska: Kovács Annamária
Dajka/Mostoha: Maronka Csilla
Látvány: Orth Dániel
Jelmez: Kovács Klaudia
Zene: Ágoston Máté
Dalszöveg: Ágoston Petra
Rendező: Kaj Ádám
A programon való részvételhez REGISZTRÁCIÓ szükséges a gidro.katalin@oszmi.hu e-mail-címen.
Az esemény a Múzeumok Őszi Fesztiválja keretében valósul meg.