Véget ért egy korszak a Budapesti Operettszínházban(?)

A Kisnyomtatványtár az Országos Színháztörténeti Múzeum és Intézet legújabb gyűjteménye, mely még 2006-ban vált önálló egységgé, az aprónyomtatvány-tár és a műsorfüzet-gyűjtemény összevonásával. A tárban szóróversek, gyászjelentések, színházjegyek és a színházak működésével kapcsolatos kis terjedelmű nyomtatványok is kutathatók.

 

A gyűjtemény dokumentumai mesélnek nekünk többek között az előadások alkotóiról, szereplőiről, a teátrum műsoráról és magáról a társulatról. Sőt még a befogadó közönségről is! Ezt szeretnénk a továbbiakban bemutatni, méghozzá egy aktuális témát feldolgozva. Intézetünk egyik fontos célkitűzése az, hogy lehetőség szerint naprakész módon dokumentálja a kortárs magyarországi és határon túli színházak tevékenységét.

 

Még 2017 októberében indult el az Amerikai Egyesült Államokból a Me Too (vagy #metoo) kampány. Amely azokat az embereket (főként nőket) tömörítette egybe, akik a szexuális zaklatásukról és támadásukról világméretű vitát indítottak el. Magyarországon Marton Lászlónak, a Vígszínház főrendezőjének, illetve Kerényi Miklós Gábornak, a Budapesti Operettszínház korábbi igazgatójának zaklatási ügye vált közismertté. Melynek következtében Kerényi Miklós Gábor 2017 novemberében a nyugdíjazását kérte, majd felmentették a munkavégzés alól, miután többen is bántalmazással vádolták meg. Ezzel pedig lezárult egy korszak a Budapesti Operettszínház életében, melynek kezdete érdemes az áttekintésre.

 

Kerényi Miklós Gábort 2001. február elsején nevezték ki a színház élére igazgatónak. Aki ezek után új művészeti programot hirdetett, felfrissítette a társulatot és neves vendégrendezőket hívott meg együttműködésre. Minderről a következőket írta a teátrum 2001/2002-es évad ünnepi kiadványában:

 

 

Az igazgató köszöntője mellett helyet kapott még a kiadványban többek között a színház történetének rövid bemutatása, valamint egy részletes leírás az épületről és annak felújításáról. Maga az évad is bemutatásra került, kezdve a társulati tagok ismertetésével és a várható bemutatók felsorolásával egészen a közönséget segítő hasznos információkig (mint például a műsorterv, nézőtéri alaprajz, jegyárak, stb.). Minden bemutatónak két oldalt szenteltek, egyet a rövid tartalomismertetőnek, egyet pedig a szereposztásnak, viszonylag kevés illusztrációval.

 

Például A kutya, akit Bozzi úrnak hívtak című mű – Békeffy István, Fényes Szabolcs és G. Dénes György szerzeménye – esetében a díszlettervekről közöltek képeket. Az előadás rendezésére Kerényi Miklós Gábor Kalmár Pétert kérte fel. Ám a rendező a bemutató előtt egy héttel, 2001 novemberében, otthagyta a próbákat, így a munkát a színház oszlopos tagjaiból álló „team” fejezte be. Így fordulhatott elő az, hogy még az évadismertetőben Kalmár Péter szerepelt rendezőként, addig a műsorfüzetben már Rogács Lászlót, Silló Istvánt, Böhm Györgyöt, Duda Évát, Németh Zoltánt, Makláry Lászlót és Kerényi Miklós Gábort tüntetették fel az előadás színpadra állítóiként.

 

 

Ekkoriban nyitotta meg a kapuit a Raktárszínház, a teátrum kamaraterme, amely a különleges, alternatív produkcióknak, kísérleti daraboknak és koncerteknek volt hivatott otthont adni. Erről egészen pontosan a következőket írták a 2001/2002-es évad ünnepi kiadványában szereplő műsortervben:

 

 

Az első itteni bemutató A Gólem című operett volt. Almási-Tóth András, Borbély Szilárd és Vajda Gergely alkotása, 2002. március 25-én volt a premierje. Ezt a megkezdett utat vitte tovább Alföldi Róbert Kabaré-rendezése, amelynek a bemutatója 2002. december 13-ra esett. Ezt az előadást, amelynek a szórólapját a hónap műtárgyául is választottam, szeretném a továbbiakban külön kiemelni, illetve hosszan elemezni, ugyanis újdonságot jelentett a színház repertoárján, eltért az addigi produkcióitól, elnyerte a közönség tetszését, mégsem játszották hosszú ideig.

 

Fred Ebb, John Kander és Joe Masteroff művét 1972-ben vitte filmre Bob Fosse, a főbb szerepekben Liza Minnelli (Sally Bowles), Michael York (Brian Roberts) és Joel Grey (Konferanszié) volt látható. Magyarországon először 1976-ban mutatta be Szinetár Miklós az Ódry Színpadon. Egy évre rá meghívták az előadást az Operettszínházba is. Majd egészen Alföldi Róbert 2002-es rendezésig nem került színre ez a mű a teátrumban. Viszont ebben az évben egyszerre több helyen is elővették az országban: Kaposváron Keszég László rendezte meg, a Színművészeti Egyetemen pedig Iglódi István, illetve játszották még a Ruttkai Éva Színházban és Debrecenben.

 

Ehhez az előadáshoz egy igen egyszerű, kétoldalas szórólapot bocsátott ki a Budapesti Operettszínház, melynek oldalai további két részre tagolódtak, méghozzá egy szöveges és egy képpel illusztrált félre. A dokumentumon leginkább a vörös, illetve a fekete szín dominált, ezzel is utalva a nácizmusra és nemzeti szocialista pártra. De ezek a színek jelképezik a haragot, az agressziót, a halált és a gyászt is. A főoldalon a szereposztás, még a hátoldalon egy rövid tartalomismertető volt olvasható. Az előadás címe többször is megismétlődött a szórólapon, de a legnagyobb hangsúlyt talán a főoldalon található grafikában kapta. A kép egy női arcrészletet ábrázolt, egészen pontosan egy szájat és egy orrot, amelyek között egyfajta Hitler-bajuszként az előadás címe volt olvasható, az é betű ékezetének a helyén egy horogkereszttel. Mellette pedig a szöveges részben angolul és magyarul is látható volt az előadás címe, kötőjellel elválasztva, illetve a hátoldalon is rajta szerepelt.

 

Az alkotók közül az eredeti szerzők és a rendező nevét tüntették fel a legnagyobb betűtípussal, de rögtön utánuk olvashattuk a magyar fordítókat is. Ugyanis Alföldi Róbert és Vörös Róbert ehhez az előadáshoz újrafordították a darabot, Varró Dániel pedig a dalszövegeket – gyakorlatilag szinte újraírták az egészet. Két részre osztották az előadást: egy viszonylag hosszú első felvonásra, amely kb. másfél órát tett ki, és egy feszes tempójú második felvonásra, amely időben is fele volt az elsőnek. Még a szereplőket is átformálták (felléptették például Schultz úr idős anyukáját, aki eredetileg nem is szerepelt a darabban). Nem annyira musical előadás született végül, hanem inkább zenés dráma, amelyet akár Bertolt Brecht és Kurt Weil műveivel is párhuzamba állíthatunk.

 

Alföldi Róbert előadása különbözött a korábbi feldolgozásoktól, ugyanis egy metaforikus rendezést láthattunk a színpadon: nem a harmincas évek Berlinjében voltunk, hanem 2002-ben Pesten, egy transzvesztita bárban. Bár az előadás szórólapjának a hátoldala ennek épp az ellenkezőjét állította:

 

 

Viszont ugyanez a szöveg szerepelt a korábban megjelent 2002/2003-as évad ismertetőfüzetében is. Vagyis valószínűleg már jóval a rendezői koncepció előtt megszületett, és ennek következtében alakulhatott ki ez az ellentmondás. Ugyanis Clifford, ha kell, elment férfiakkal is, a Konferanszié pedig egy csábos revüsztár volt. Szabó P. Szilveszter Konferansziéja dominánssá vált a színpadon, uralta azt, ha kellett, még a közönséget is leintette, sőt megvetette. Az ő szerepének a súlya tehát jelentősen megnőtt, a mulató falain kívül játszódó jelenetekben is látható volt, és a közönséggel is kapcsolatba lépett. Mindennek ellenére az ő neve csak sokadikként szerepelt a szórólapon. Az előadásban játszó színészek felsorolása ugyanis rögtön a fordítók után következett a kisnyomtatványon, három sorra, illetve három oszlopra osztva, a szerepeik feltüntetése nélkül. Meglepő módon Szabó P. Szilveszter nevét csak a második sor közepén találjuk. Megelőzte őt a főszereplő Sally Bowlest játszó Balázsovits Edit. A művésznő kicsi, törékeny, naiv és ártatlan lányt formált meg, aki könnyen rászedhető. Több számot is mikrofonnal énekelt. Előtte már olyan nagy színésznők is alakították ezt a szerepet, mint Csákányi Eszter, Básti Juli vagy Für Anikó. Clifford Bradshawt pedig Bereczki Zoltán alakította, ő is elveszett, idegen volt ebben a környezetben, egy nagy halom szerencsétlenség, aki már eleve nyúzottan érkezett a panzióba. Meglepő módon az ő neve a szórólap felsorolásában csak a Konferanszié után következett, elválasztva őt a kedvesétől, Sallytől. Egyébként kettejük kapcsolatát ebben az előadásban nem lehetett éppen boldog szerelemnek nevezni, hiszen amint a lány beköltözött a férfihoz, rögtön veszekedni kezdtek. Az idősebb generációt Bodrogi Gyula, Lehoczky Zsuzsa és Mednyánszky Ági képviselte a színpadon. Az ő neveik kitüntetett helyre kerültek a szórólapon, ugyanis még Lehoczky Zsuzsa és Bodrogi Gyula az első sorban szerepelt, addig Mednyánszky Ági utolsóként volt olvasható a színészek között. Lehoczky Zsuzsa ekkor már negyven éve volt tagja az Operettszínháznak, Mednyánszky Ági meg 1992-től örökös tag. Bodrogi Gyula és Balázsovits Edit szabadúszó volt ekkoriban, Bereczki Zoltán és Szabó P. Szilveszter pedig frissen szerződött a teátrumhoz.

 

Erről a következő sorokat olvashatjuk a 2002/2003-as évad ismertetőfüzetében, ahol is külön oldalt szenteltek a Budapesti Operettszínház új generációjának, gazdagon illusztrálva: „Az elmúlt években a nagysikerű és méltán népszerű kiváló operett-sztárjaink mellett felnőtt egy olyan új generáció, akik ma még a Budapesti Operettszínház új ígéretei, de jövőbeli sztárjai lehetnek, az Önök segítségével. Ők azok a fiatalok, akik színház 2001/2002-es évadában már bizonyítottak, s a következő évadban igazi főszerepekben lubickolhatnak.”

 

 

Ezek után lényegében már nem került sor több együttműködésre más vendégrendezőkkel, a teátrum házi rendezői alkottak a Raktárszínházban is. Bemutatták többek között Parti Nagy Lajos Ibusár című huszerettjét 2009-ben; az Impro és Kontra címet viselő, főként a színészek improvizációira épülő előadást 2010-ben; a Wedekind A tavasz ébredése című drámájából született musical feldolgozást, szintén 2009-ben; vagy 2011-ben Bertolt Brecht A kaukázusi krétakör című darabját.