„Kortina (latin). A színházi függöny neve. Sokan így is mondják »kordina«, ami helytelen. Legrégibb időktől fogva felgördülő kortinákat használtak a színházakban, újabban középen kettéváló, ú. n. Wagner- függönyt alkalmaznak. A kortinát az erre a célra betanított színpadi munkás, az ú. n. kortinahúzó kezeli.” – írja a Schöpflin Aladár szerkesztette Magyar Színházi Lexikon szócikke. Ma már szinte minden színház elengedhetetlen eleme, a vasfüggöny mögött található, legtöbbször egyszínű függöny. De mi történik, ha a kortina egy előadás elemévé, fontos részévé válik?
A Bábtár tárgyi gyűjteményében raktárrendezés közben egy különleges textília bukkant elő. Az öt mezőre osztott, nagy méretű (170 x 192 centiméteres), festett vászon közepén egy kerek mező, négy sarkában további egy-egy jelenet. A képek Ludas Matyi történetét mesélik el, egyéni stílusban megrajzolt népi alakok segítségével. A tárgy egy színháztörténeti jelentőségű bábelőadás díszleteleme, kortinája.
1953 őszén a színpadoktól csaknem egy évtizede eltiltott Németh Antal (1903-1968), a Nemzeti Színházat 1935-1944 között igazgató rendező, felkérést kapott egy bábelőadás színrevitelére a Népművészeti Intézetben. Hogy ő választotta-e a Ludas Matyit vagy sem, nem tudjuk, de az intézmény 1954-ben készült Fazekas Mihály verses elbeszélése születésének 150. évfordulójára. Ennek emléke a Népművészeti Intézet és a Művelt Nép Kiadó közösen kiadott Bábszínpad című sorozatának 15-16. összevont kötete, amelyben megjelent a Ludas Matyi Dékány András által átírt szövege Németh bevezetőjével és rendezői utasításaival lábjegyzetekben, valamint az előadás bábjainak, díszleteinek fotóival és azok leírásával. A fényképek között megtaláljuk az OSZMI-ban őrzött kortináról készült felvételt is. A kötetből megtudjuk, hogy az előadás látványvilágát a magyar textilművészet egyik megújítója, a kiemelkedő festőművész és grafikus Pekáry István (1905-1981) tervezte.
Pekáry a Képzőművészeti Főiskola elvégzése után, 1926-tól rendszeresen szerepelt kiállításokon főként népi témájú festményeivel – és megosztotta a kritikusokat. „Pekáry István stílusában népies fantázia és szinte gyermekes romantika szólal meg. Mintha a régi táblabíróvilág parasztjainak a nyugati kultúrától nem érintett lelke nyilatkoznék meg a kedvesen érdekes alkotásokban.” illetve „Kevesebb fejlődési lehetőséget látunk Pekáry István (…) magyaroskodó primitív képeiben, amelyek a mézeskalács-szíveket idézik emlékezetbe. (…) Félő, hogy stílusa némelyek szemében a nemzeti jellegű új magyar festőművészet stílusának tűnik, holott oly távol van attól, mint az árvalány-hajas, fokosos népszínművek görög-tüze a magyar drámától.” – szóltak a vélemények. [2.]
A művész festményei mellett 1931-ben mutatta be első képszőnyegterveit a Tamás Galériában, majd 1933-tól képszőnyegeit, azokat a szinte kubista alkotásokat, amelyekkel nemzetközi sikereket ért el. A galéria támogatásával Pekáry három, komoly népművészeti ismereteikről tanúskodó rézkarc-sorozatot készített. Ezek figuráiban a két évtizeddel későbbi bábtervek előképeit is láthatjuk. 1933-ban azonban már új dimenzióba helyezte textilművészetét: az Iparművészet Társulat kiállításán „nagyszerű posztóbaba-karikatúrákat” mutatva be. A babák talán magyarázatot adnak a következő, az addigi művészi pálya ismeretében meglepő, de a Ludas Matyi előadás szempontjából fontos hírre: 1933 szeptemberében Pekáry az alakuló Művészi Bábjáték Barátainak Egyesülete egyik alelnöke lett, többek között Németh Antallal együtt.
1934-ben értesülünk Pekáry első színpadi tervezéséről. A Harsányi Zsolttal a Háry Jánost jegyző Paulini Béla (1881-1945) író, újságíró 1930-1931-ben indította útjára a Gyöngyösbokréta mozgalmat. A magyar néptáncot és népzenét népszerűsítő kezdeményezés évről évre sikeresebb bemutatókat tartott Budapesten, majd Európa szerte. Az 1934-es seregszemle díszleteinek egy részét Pekáry tervezte. 1938-ban a művész részt vett Paulini önálló táncjáték-estjének megvalósításában is. A Csupajáték kilenc táncos jelenetből állt össze, Pekáry a Rózsaszedő című mű díszleteit tervezte. Ez az előadás indította el nemzetközi szcenikai karrierjét. Az est koreográfusa és egyik főszereplője Milloss Aurél (1906-1988) volt, aki 1938-tól a római Operaház balettmestereként működött. A táncművész 1940-ben az olasz fővárosban állította színpadra a Csupajáték részeként íródott Csodafurulya című táncjátékot, amelyhez Pekáryt kérte fel díszlettervezőnek. Az előadást számos közös munka követte Olaszországban, Svédországban, Ausztriában.
„Bábos körökben” a művész nevével 1936-ban találkozunk ismét, a Fajankó Művészek Bábszínháza alapításánál. A Művészi Bábjátékok Egyesülete neves irodalmárokkal, képző- és iparművészekkel összefogva tervezett bábszínházat nyitni. A Színházi Élet gazdagon illusztrált cikkben számolt be a végül kudarcba fulladt kezdeményezésről, de a fényképek között megtaláljuk Pekáry „parasztbábujának” tervét is. [3.]
Pekáry színpadi törekvéseinek Németh Antal is teret adott. A Népművészeti Intézet bábelőadásnak előzménye volt a Nemzeti Színház 1939 márciusában bemutatott Ludas Matyi előadása, amelyet ugyanaz az alkotógárda állított színpadra, mint az 1954-ben készült bábdarabot. A rendező Németh Antal, az átdolgozó Dékány András, a jelmez- és díszlettervező Pekáry István volt. [4.] Németh a remek szereposztás – Jávor Pál (Ludas Matyi), Lukács Margit (Juliska), Abonyi Géza (Döbrögi) – mellett sem bízta a sikert a véletlenre: a színpadon élő lúd, szamár és puli is szerepelt. A korabeli kritika ki is emeli ezeket a „főszereplőket”, a színpadi látványról azonban komolyabban szólt: „A művészek között viszont Pekáry Istváné az elsőség: díszletei nemcsak tökéletesen tükrözik a magyar mese hangulatát, nemcsak remekbe festett népi stilizáltságuk elragadó, amely szinte a Kodály-muzsika színvonaláig ér fel, de szerkezetileg is rendkívül szellemesek. A színpad számára felfedezett Pekáry határozott nyeresége a Nemzetinek.” [5.]
Németh Antal számára a Ludas Matyi különösen fontos feladat lehetett. Színpadi pályáját, első tapasztalatait a színházról, közönségről bábszínészként szerezte Blattner Géza oldalán, akivel egy Faust feldolgozás mellett a Ludas Matyit is előadta az 1920-as évek elején. Pekáry terveit az előadás népszerűsítésére kiállították az Új Magyarság szerkesztőségében, és tervezték azok bemutatását a New Yorki-i Világkiállításon is.
A festőművész még egy alkalommal tervezett Németh Antal felkérésére a világháború alatt. 1942-ben Vörösmarty Mihály Csongor és Tündéje látványvilágát álmodta meg, amelynek tervei aztán Németh 1956-ben kaposvári rendezésében ismét életre keltek.
Pekáry 1946 februárjában ismét találkozott Ludas Matyival. A Madách Színház Bálint György rendezésében mutatta be a furfangosan bosszút álló parasztlegény történetét Móricz Zsigmond átiratában. A művész az előadás díszlettervezője volt, amelyről nem ismerünk fényképeket – így annak képi világa is megidézhetetlen. Érdekes azonban, hogy Benedek András kritikus véleménye szerint a nem túl jól sikerült előadás játékmodora bábszínházra emlékeztetett, fel is vetette, hogy ott a darab is méltóbb helyen lenne. [6.]
1954-ben ez megtörtént. És az előadás első perceiben a nézők egy festett vásznat, az OSZMI-ban őrzött kortinát láthatták. Németh egy maszkos vásári kikiáltóval indította a bábelőadást, aki az egykori vásári képmutogató-táblákat idéző, az öt képből álló „festmény” segítségével ismertette a történetet. Az élénk színekkel megrajzolt jelenetek kerete piros. Ugyanez az árnyalat köszön vissza Döbrögi ruháján és Matyi „olasz indzsellér” köpenyén, halványabb árnyalatú Matyi anyjának szoknyája, a felkelő nap és Döbrögi betegágyának ágyneműje. Ennek a színezésnek köszönhetően a kortina intenzív és vibráló. Balra fent látható Matyi búcsúja édesanyjától, a középső, kerek mezőben Döbrögi és Matyi első találkozása, a másik három sarokban a három verés jelenete. A mű közel áll Pekáry 1930-as évekbeli stílusához, a rézkarcok népi íze köszön vissza. A kortina terve is fennmaradt, amelyet – a bábtervekkel együtt – az Országos Széchényi Könyvtár Színháztörténeti és Zeneműtára őriz. Az elkészült alkotás hűen követi a tervet – egyedül a jobb alsó sarokba látható harmadik verés arányai csúsztak el egy kissé: alul lemaradt Döbrögi szekere kerekének egy szelete és a szereplők lábfeje. Azt nem tudjuk, hogy a festőművész maga részt vett-e az alkotás elkészítésében, de a tervhez való hű ragaszkodás alapján elképzelhető, hogy igen.
Pekáry fennmaradt szerződéstervezete szerint az előfüggöny mellett harmincnégy báb és hat díszletkép tervezésére kapott megbízást. Az 1953. november 30-án kelt levél szerint a művész a teljes tervezésért 6500 forintot kért, ami a korabeli átlagfizetésekhez képest igen jelentős összeg volt. Emellett kikötötte, hogy a kollekció ismételt legyártása esetén az összeg 25%-a illeti meg. [7.] Ma az előadás huszonhét bábterve és hét díszletterve ismert. A tervező alkalmazkodott a bábszínpad elvárásaihoz. A kesztyűs bábok egyszerűen fejezték ki a szereplők népi voltát. A kerekfejű, mandulaszemű alakok jellegzetes népi, falusi ruhadarabokat viseltek – a nők fejkendőben, bő szoknyában, köténnyel, a férfiak pörgekalapban vagy kucsmában, bő vászongatyában vagy posztónadrágban, mellényben vagy subában tűntek fel. Karakterében Döbrögi, illetve az őt szolgáló hajdú és a kulcsárné, Panna tért el a többi bábtól, apró gyöngyszemeikkel. Az uraság zsinórozott, „a magyar nemes-urak Mária Terézia-korabeli viseletében” tűnt fel. A hajdú klasszikus 18. századi egyenruhában jelent meg. A népi motívumok azonban hiányoztak a ruhákról. Az egyszerűséget azonban ellensúlyozta a bábok színpompája. A Bábszínpad kötetében megjelent leírásokban a középvilágos ultramarin, rozsdabarna, élénkpiros, citromsárga, cseresznye- és meggypiros, cinóberszín, lilás-rózsaszín, zöldesszürke, búzavirágkék, almazöld bukkan fel a hagyományos szín-megnevezések mellett. És a terveken ezek az árnyalatok köszönnek vissza. A bábok elkészítését segítette, hogy a feltehetően 1:1 méretű (átlag 26 x 44 cm-es) tervek egy részére a bábfejek profiljának vonalas rajza is rákerült. A konfliktust elindító ludak a fényképek tanulsága szerint több változatban is megjelentek az előadásban. Libasorban vonuló csoportjuk mintha fából készült volna, de feltűnt egy vesszőkosárba ültetett szárnyas is. Egy önálló textilfigura pálcásbábként jelent meg, ez a báb képes volt csőrét mozgatni, a szárnyához hajlítani, amit a Bábszínpadban közölt szerkezeti rajza igazol. A díszletekről megjelent fényképek és leírásaik szintén segíthettek abban, hogy az ország bármely szegletében bemutassák az előadást.
A Népművészeti Intézet előadásában amatőrök és „profik” is részt vettek, utóbbiak között ott találjuk ifj. Kemény Henrik (1925-2011) nevét is, aki az első képben Nácit, a kutyát mozgatta, a vásári jelenetben Paprikajancsi bosszantó figuráját, majd az előadás további részében címszereplővé lépett elő. Mindez a Népművészeti Intézet iratai között fennmaradt Rendezői Naplóból tudható. A kék füzet első oldalain a Ludas Matyi közreműködőinek neve és szereposztása olvasható, szépen rajzolt betűkkel. Az első bejegyzés 1954. április 28-án kelt. A dokumentumból megtudjuk, hogy május 5-e után elkészült a kortina, 12-én bemutatópróbát tartottak a világhírű cseh Josef Skupa bábtársulata részére és 19-én összpróba zajlott. Ezt követően visszatértek a részpróbákhoz. Az előadásra vonatkozó utolsó bejegyzés június 2-ról való: „Próba: 3 és 1. kép.” A lapok alján ott áll Dr, Németh Antal gondosan formált aláírása is. A bemutatót a füzet nem örökítette meg. Ez azért különös, mert az 1954 szeptemberétől próbált daraboknál a premier is külön lapot kapott. [8.]
Balogh Géza, a magyar báb- és színháztörténet kiváló ismerője így emlékezett az egyik próbára: „Németh Antal télikabátban irányította a munkát. A mostoha körülmények ellenére hihetetlen energiával dolgozott. Minden részletre kiterjedő, precizitást követelő, hol higgadt-bölcs, hol indulatos instrukciói úgy törtek föl belőle, ahogy a szomjazó veti rá magát egy horpadt bádogkulacsra a sivatagban. Egyszerre volt részvétet ébresztő, megindító és imponáló.” [9.]
Az előadás aztán vidéken talált játszóhelyre. 1955. május 2-án ezzel a produkcióval nyílt meg a Ludas Matyi Bábszínház Debrecenben. Néhány elismerő sor megjelent a Hajdú-Bihar megyei Néplapban: „A cselekmény a bábszínház lehetőségei közt is meglepően mozgalmas. Az írói teljességből alig maradt ki valami. A bábok meg egyenesen oly tökéletesen keltik életre a Ludas Matyi világát, hogy ha Fazekas Mihály meglátná, még neki is potyogna a könnye a nevetéstől.” [10.] A debreceni „ünnepélyes megnyitó előadás” plakátján megjelent az átíró Dékány András és a tervező Pekáry István neve – rendező azonban nem került rá. A kortina javításai azt mutatják, hogy a produkció jó néhány előadást élhetett meg.
A Ludas Matyi bábelőadása egyedülálló mind Pekáry István, mind Németh Antal életművében. A fennmaradt kortina pedig látványos emléke egy politikai okokból megtört életpályának, amely azonban tehetségét és igényességét a legsötétebb időkben is megőrizte.
Írta: Somogyi Zsolt
Jegyzetek
1. Pekáry István művészetéről és a bábelőadás történetétről részletes tanulmány jelent meg az Art Limes 2021/3. számában a Pekáry István és Ludas Matyi címmel. Jelen írás annak felhasználásával készült. A szöveg a kortina felbukkanását megelőző héten került nyomdába.
2. Y.E. (Ybl Ervin): Tavaszi Szalon. Budapesti Hírlap, 1929. május 5., 22. és Genthon István: A Szinyei Merse-Társaság…. Napkelet, 1930. június 1., 605. p.
3. Faragó Baba: Fajankó a Belvárosban. Színházi Élet, 1936. 11. szám, 75-77. pp.
4. Dékány András (1903-1967) író, újságíró, kritikus. A Nemzeti Színházban és a Népművészeti Intézetben használt Ludas Matyi-szöveg valószínűleg eltért egymástól. Az 1939-es előadás kritikái említik a Juliskát játszó Lukács Margitot – 1954-ben azonban ez a szerelmi szál nem szerepelt az előadásban.
5. Szánthó Dénes: Egy lúd, egy szamár, egy puli és egy festő sikere. Kis Újság, 1939. március 5., 7.p.
6. Benedek András: Színházi esték – Ludas Matyi. Budapest, 2.évf. (1946), 3. sz. 124. p.
7. PIM-OSZMI Bábtár, Kézirattár, Németh Antal doboz
8. PIM-OSZMI Bábtár, Kézirattár, Németh Antal doboz
9. Balogh Géza: Németh Antal színháza. Nemzeti Színház, Budapest, 2005, 73. p.
10. (b.i.): Ludas Matyi a Ludas Matyi Bábszínházban. Néplap (az MDP Hajdú-Bihar megyei pártbizottságának lapja), 1955. május 25., 2. p.