A fotográfus rejtélye

 

2016. márciusi "Hónap műtárgya" cikkemben Százéves sztereoképek a Vígszínházból címmel az OSZMI Fotótárának egy különleges fotóegyüttesét mutattam be. Írásomban az 1910-es évek elején, a Vígszínház művészeiről készült térhatású felvételekkel ismertettem meg az olvasókat, melyek a színház titkos életébe engednek bepillantást: a díszletek mögötti világot, a folyosók, öltözők hangulatát, a színpadra lépés előtti pillanatot, vagy éppen a próba utáni pihenés perceit örökítik meg. A felvételek készítőjének személyét azonban homály fedte, kutatásaim nem vezettek el a – feltehetően amatőr – fotográfusig, aki a képek tanúsága szerint a társulat tagjaival bizalmas kapcsolatban állhatott.

 

 

Akkori írásom ezekkel a sorokkal zárult: „A felvételek egy titkos világba kalauzolnak minket, és reméljük, egyszer titokzatos idegenvezetőnk személyére is fény derül.” A megfejtésre azonban éveket kellett várnom, és nem várt helyről érkezett: a föld másik oldaláról – Ausztráliából.

 

 

2018 decemberében e-mailt kaptam egy Ausztáliában élő magyar származású hölgytől, aki elújságolta, hogy rátalált írásomra az interneten, és örömmel közli, hogy a kollekció további darabjai az ő birtokában vannak, mert azokat ükapja, Nyúl Mihály készítette. A család féltve őrizte ezeket a kincseket, így amikor Ausztráliába költöztek, ezeket is magukkal vitték. A hölgy pedig férje segítségével a birtokukban levő sztereoképeket digitalizálja, és a PASTONGLASS.COM weboldalon publikálja.

 

A kutatómunka a végéhez közeledett, hiszen már csak azt kellett megtudnom, hogyan kapcsolódik Nyúl Mihály személye a Vígszínházhoz. A család az ükapáról azonban vajmi keveset tud. Mindösszesen annyit, hogy 1944. február 11-én halt meg, és három fia született. A PIM Névterében fellelt Nyúl Mihály nyomdai felügyelő az adatbázis adatai szerint 1944. február 12-én halt meg – feltételezhetően azonos a család által megjelölt személlyel. Azonban 1876-ban született. Így ha ő lenne a keresett fotográfus, a képek készítésének idején mindösszesen negyven éves lehetett. A Fotótár gyűjteményében őrzött önarcképe ezzel szemben egy idősebb férfit sejtet, így további nyomozásra volt szükségem, hogy a fotós személyére vonatkozóan bizonyosságot nyerjek. Tudtam, hogy a válasz ott lesz a Past on Glass képei között.

 

A pastonglass.com oldala a mai napig bővül, a tulajdonosok időről időre osztanak meg újabb és újabb felvételeket. Jelenleg mintegy 770 fotó tekinthető meg a felületen. Az OSZMI Fotótárában őrzött önarckép szakállas öregura is több képen feltűnik, mégpedig többnyire egyenruhában. Az egyik Ausztráliában őrzött fotósorozat éppen a Ludovika Akadémián készült. Mindez arra engedett következtetni, hogy fotográfusunk katonaember lehetett. Talán egy színházrajongó katonatiszt, akit keresek?

 

Az ausztrál kollekció darabjai – akárcsak a Fotótárunkban őrzöttek – papírtokokban és némelyek regiszterrel ellátott tároló tokokban vannak. A feldolgozást nehezíti, hogy szemmel láthatóan az egykor rendezett anyag mára már összekeveredett. A papírtokokon található nevek, utalások, a regiszterek feljegyzései, melyeket az ausztrál tulajdonosok a weboldalon is rendre feljegyeznek és megmutatnak, mégis nagy segítségemre voltak a kutatásban.

 

A döntő fordulatot az alábbi fotográfia online közzététele jelentette, melynek az „Udvarunk az ebédlőből felvéve" címet adta a fotográfus:

 

 

Nagy Zita kollégám, a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár Budapest Gyűjteményének munkatársa segítségét kértem az épület azonosításában. A válasz pedig néhány napon belül megérkezett. A lakóház a III. ker. Zsigmond (ma: II. ker. Frankel Leó) u. 64-66. szám alatti ún. Aerolith-udvar. Egy korabeli budapesti cím- és lakásjegyzéket áttekintve a ház lakói között találtam is egy hivatásos katonát, Isépy László huszárezredest. Biztató, volt ez az eredmény, de nem jelentette a teljes megoldást, így döntő bizonyítékra volt szükségem.

 

 

Az Arcanum Digitális Tudománytár óriási cikkanyagát hívtam segítségül, remélve, hogy a korabeli lapok említést tesznek a magas rangú katonatisztről. Szerencsével jártam. A Borsszem Jankó című népszerű élclap 1916. február 20-i száma fotográfiát közölt Isépy László alezredesről két hölgy társaságában, és bizony a mosolygó úriember megegyezett az önarckép fotósával, és az ausztrál kollekció darabjain feltűnő férfival.

 

 

A fotós személyére fény derült, már csak a színházzal való kapcsolatának mibenlétét kellett megfejteni. Ebben is az Arcanum volt segítségemre: A fővárosi lapok 1929 januárjának elején rendre beszámoltak a hatvanhét esztendős Isépy László haláláról, mely 1928 szilveszterén következett be. A Magyar Hírlap nekrológja felfedi, hogy csöppent a „kacagó kapitány” a művészet világába [1.]: „Egy kaszárnyavicc okozta életének ezt a nagy fordulatát. A viccet beküldte a Borsszem Jankónak, Ágai Adolf [2.] megrajzoltatta néhai Bér Dezsővel [3.] és egy hét múlva az egész ország nevetett rajta. Isépy megjelent a szerkesztőnél, aki barátságába fogadta a fiatal huszárkapitányt, és annak rendje-módja szerint a „Kagál” néven ismert író- és művészkompánia tagjává avatta.” [4.]

 

Az Újság című napilap nekrológja ennél is többet árul el a bohém katonatisztről: „Ha a Fészek csendjében feltört az üdvrivalgás, az azt jelentette, hogy Isépy László megérkezett. Most már nem az ezredes úr, hanem a Laci bácsi. Mert ő minden művész számára csak Laci bácsi volt. Csupa kacagás, csupa kedély, csupa ötlet és csupa szív. Hiába minden, nem lehet leírni, hogy mi volt, ki volt, milyen volt. Őt ismerni kellett. (…) A háború után Laci bácsi nyugdíjba ment a katonaságtól. De az élettől nem tudott nyugodni. A lakásán modernül felszerelt asztalosműhelyt rendezett be. Az ebédlőjében remekbe készült csónakokat épített. A harmadik szobában egy fotográfus atelierjét találta az ember, a negyedik termet mennyezetig érő állványok borították. Az állványokon kis skatulyákban pontosan rendbe rakva negyvenezer fotográfia. Csupa pesti szép asszony! Színésznők és társaságbeli hölgyek, de csak nő. Mert Laci bácsi imádta a nőket és imádta a szerelmeseket.” [5.]

 

 

A keresett fotós, minden kétséget kizáróan, nem lehetett más, mint Isépy László, még ha a cikk szerzője abban tévedett is, hogy képei témája kizárólag a női szépség volt, és minden bizonnyal túlzott a felvételek számát illetően is. [6.]

 

A Past on Glass kollekció darabjai a számos erotikus tartalmú női portré mellett a Vígszínház művészeit, Isépy családját, otthonát, barátait, a korabeli Budapestet, európai utazások élményeit örökítik meg, egy múlt század eleji magyar nagypolgári család hétköznapjaiba engednek bepillantást. A korabeli szellemi élet több, fényképen ritkán megörökített képviselőjét is sikerült a felvételeken azonosítanunk. Így például Grünwald Vilmos (1865–1917) építész, műgyűjtő családját, akik minden bizonnyal baráti kapcsolatot ápoltak Isépy Lászlóval. Grünwald a neves művészeti író, műgyűjtő Ernst Lajos (1872–1937) sógora volt. Isépy képein Grünwald Vilmosné Ernst Paula látható otthonában gyermekeivel: Valériával és Andorral.

 

 

Mint a Borsszem Jankó elkötelezett barátja, természetesen a szerkesztőség tagjairól is készített felvételeket. A Past on Glass oldalon található unikális sorozat feltehetően a fentebb már említett "Kagál" egyik összejövetelén készült.

 

 

Isépy László szeretett otthonát, kései házasságával „szerzett” mostohagyermekeit, unokáit is rendre megörökítette. 1906-ban vette feleségül Lord Adélt (1856–1936), egy négygyermekes özvegyasszonyt, és költözött az ugyanebben az évben épült Aerolith-udvar nevű elegáns házba. Testvére, Isépy Viktor ügyvéd (1873–1936) édesanyjukkal, özvegy Isépy Lászlónéval (1840–1912) a közelben, a Zsigmond u. 70. szám alatt lakott. Lord Adél gyermekei közül két legidősebb leánya Irén és Stella Alice már férjes asszonyok a képek készültének idején. Irénnek két fia, Lajos (Lulu) (1899–1930) és Jancsi (1904 körül–?) valamint férje, Hoffmann Kornél ügyvéd szintén feltűnik a képeken. Lord Adél legkisebb lánya, Ninon Eugénia még hajadon, 1913-ban veszi el majd dr. Szeghő Zoltán ügyvéd. A legkisebb gyermek, Albert nem azonosítható a képeken.

 

A Vígszínház műsora – könnyed, franciás játékstílussal –a humort és a pikáns erotikát kedvelő bohém katonatiszt ízlésével találkozott, nem meglepő, hogy előadásait rendszeresen látogatta, a társulat tagjaival pedig társasági kapcsolatai révén szoros ismeretségbe került. A Past on Glass színházi tematikájú képein – akárcsak a Fotótárunkban őrzött felvételeken – a Vígszínház művészeit láthatjuk. Nemcsak az öltözőkben vagy a kulisszák mögött pózoltak, hanem lakásán is felkeresték, vagy Isépy látogatta meg őket. Így Balassa Jenő, a színház gyermekközönségének népszerű „Basa bácsija” feleségével, Fátyol Klára cimbalomművésszel és fiukkal, Jancsival a Zsigmond utcai lakásban állt Isépy kamerája elé. Kürthy Sáriról és leányáról, Jankovich Magdáról otthonukban készített frivol felvételeket. Megvárta a színházba igyekvő művészeket a művészbejáró előtt, és megörökítette érkezésüket, kedélyes utcai beszélgetésüket. Ditrói Mórt, a színház legendás igazgatóját a művészbejáró előtti kispadon kapta lencsevégre.

 

 

Egy hosszú kutatás megnyugtató eredménye Isépy László személyének és életútjának megismerése, de a Past on Glass kollekció további kérdésekre és vizsgálódásra ösztönöz: vajon milyen kapcsolati háló bontakozik ki a képeken szereplő személyek szélesebb körű azonosításával? Vajon a múlt század eleji kulturális élet mely további személyiségeiről fedezünk fel fotográfiát az anyagban? A magyar színháztörténet hány unikális felvétellel fog gazdagodni a Vígszínház e korai időszakából? Hogy került a hagyaték egy jelentős része néhai Nyúl Mihály leszármazottaihoz? Lehetséges, hogy idővel-e hatalmas fotóanyag további darabjai máshonnan is előkerülnek? Reménykeltő, hogy a napokban a Fortepan oldalán bukkant fel néhány, a hagyatékból származó felvétel. A kutatás folytatódik…