Az eredetileg Magyar Színészkebelzet néven 1871-ben megalakult Országos Színészegyesület 1890-ben Magyar Szinészeti (sic!) Kiállítás címen bemutatót rendezett a városligeti Műcsarnokban. A tárlat kisalakú, nyomtatott kalauzának előszavában az egyesület elért eredményeinek felsorolásán túl (a színtársulatok ügyének rendezése, a színész nyugdíj-intézet megalapítása, segélyalap létrehozása, a magyar nyelvű színjátszás térnyerésének támogatása a német színészettel szemben) a kiállítás felvállalt célként „a magyar színészet százados fennállásnak” ünneplését jelölte meg. A katalógus tanúsága szerint a VIII. teremben a Feleki művészpár, azaz Feleki Miklós és Feleki Miklósné Munkácsy Flóra emléktárgyai szerepeltek (33–37. oldal). A férj esetében 25 tétel és két szekrényben további 50 apróbb ajándéktárgy (főleg a színpadi működés 25 és 50 éves jubileumára), míg a feleség esetében 16 tétel és ugyancsak két tárlóban és egy keretben 60 apróbb tárgy volt látható (utóbbiak főleg ékszerek a közönség hódolatának jeléül, vagy ezüst használati tárgyak a 25 éves jubileum alkalmából).
A terjedelmes lista három Feleki Miklósról készült arcképet tartalmaz: egy-egy alkotást Than Mórtól, Udvardi Gyulától és Mezeitől (sic!). Valamint egy szobrot Szász Elemértől (sic!). A kis vezető vége felé (40. oldal) az olajfestmények között találhatunk rá egy negyedik portréra, melyet Maszákné Barabás Ilona festett. Cenner Mihály: Magyar színészportrék című művének (1966) II. kötetében e munkák mellett megemlíti Pállik Béla arcképét és egy ismeretlen festő alkotását is, megjegyezve, hogy ez a mellkép a Ferenc József-rend jelvényével ábrázolta a színészt. Továbbá pontosítja a szoborra vonatkozó információt, hiszen az alkotó valójában a maga korában jól ismert Szász Gyula (1850–1904) volt, aki többek között Szigligeti Edét és Halmit Ferencet is megörökítette. Cenner 1973-ra tovább bővítette a Feleki Miklóst ábrázoló olajfestmények sorát, hiszen a Magyar színészportrék katalógusa 1790–1944 (1973) című munkája a számos kőrajz és a már említett festmények mellett egy Szacsvay Imre által készített művet is megemlít.
Feleki Miklós és Felekiné Munkácsy Flóra 1863-ban. Országh Antal felvételei
PM-OSZMI Fotótár ltsz. 53.4847 ill. 73.770
A gyűjteményünkben őrzött műalkotások bemutatása előtt azonban szükséges felvázolnunk Feleki Miklós életrajzát, pályaképét.
1818. december 18-án született az erdélyi Nagygalambfalván. A székelyudvarhelyi református kollégiumban tanult. Szülei papnak szánták, azonban akaratuk ellenére 1837-ben súgó, majd színész lett a Szigetvári László-féle társaságnál, M. Telegdi álnéven. Első alkalommal Csíkszeredában lépett színpadra, Kisfaludy Károly Ilka vagy Nándorfehérvár bevétele című drámájában Alexis görög ifjú szerepét alakította a „csinos, sugár, kifejező arczu és szép, erős, hajlékony hangú” fiatalember (Vasárnapi Újság, 1877., 211. o.). A csapat kis létszáma miatt itt női szerepek megformálására is kényszerült: a Báthori Mária Buzilka királynéját (Dugonics András), A keresztes vitézek (August von Kotzebue – többféle fordításban) Coelestina apáca fejedelemasszonyát és az Inkle és Járikó, avagy az aranyidő (Karl van Eckartshausen – ford. Kótsi Patkó János) vén halásznéját is játszotta. 1838-ban már Kilényi Dávid társulatával vándorolt. 1840-től Brassóban, Zalatnán, Marosvásárhelyen láthatta a közönség a magyarul, románul, németül és franciául előadásokat tartó Pály Elek vezette nagyobb kompánia tagjaként. 1843-ban Nagy Lajos színésztársával együtt elkeseredett hangú levélben keresték meg Bart(h)ay (sic!) Endrét, a pesti Nemzeti Színház bérlő-igazgatóját, felvételüket kérve: „Korhelek, részegesek nem vagyunk. Egyedüli vágyunk a tanulás – az alárendeltség, rend nem ellenségünk – mindent készek vagyunk tenni. Lehetetlen, hogy a pesti színháznál két egyénnel, bár mily csekélyek legyenek is, fizetésüket meg ne lehetne érdemeltetni. Azért újból, és erősen kérjük a Tks Igazgató Urat, mentsen meg két fiatal embert a kóborlás posványából, s adjon bár mily szűk helyet a színháznál, hálánkra, köszönetünkre hóltig számolhat.” (Torda, 1843. június 9., lásd PIM-OSZMI Kézirattár, Ltsz.: 52.1547). A kérésre nem érkezvén válasz, Feleki 1844-ben átvette a Pály-féle társulat igazgatást. 1845-ben feleségül vette ifjú kolléganőjét, a 15 éves Szákfy Amáliát (kitől később elvált). 1846-ban vendégként több darabban is fellépett Pesten a Nemzeti Színházban s gr. Ráday Gedeon megbízásából hat héten keresztül rendezőként irányította a budai műkedvelő társulatot. Még az évben Gyulai Ferenc és Tóth István társigazgatásával maga szervezett társulatot, amely Debrecenben, Nagyváradon, Kolozsvárott, Aradon, Temesvárott és Nagybecskereken működött. „Igazgatóságát mindenütt rend, nemzeties irány és műértelem jellemzék, s a vidéki színészet tekintélyének emelésében elvitázhatatlan érdemeket szerzett.” (lásd Vasárnapi Újság, u. o.)
Mezei József: Feleki Miklós mint honvédszázados. Forrás: internet
1848-ban beállt honvédnek, mint közkatona Erdélybe ment Bem József táborába, s csakhamar megkapta a hadnagyi csillagot. Kolozsvár visszafoglalása után az altábornagy napiparancsban előadások rendezésével bízta meg, mivel tisztában volt a színjátszás mozgósító erejével, lehetőségeivel. A seregbe lépett színészeket is hasonlóan parancsolták össze, Bem kb. 60 színész-honvédet szereltetett le. Az így verbuválódott „társulat” harci kedve ellenére kénytelen volt játszani a fűtésgondokkal is küzdő színházban 1848-1849 telén. Bemutatták Szigligeti Ede Szökött katona című darabját. A rendkívüli előadások alkalmával pedig fontos szerep jutott a tabló (élőkép) feltámasztott gyakorlatának, amely új, allegorikus mondanivalót hordozhatott. 1849. március 15-én az évfordulós ünnepségen A nagy nap emléke, 19-én A nemzet hálája, április 21-én A kétfejű sas halála címen rendeztek tablót. Ezt követően a tagok visszatérhettek a sereghez, ahol korábbi rangjukat elvesztve ismét közkatonák lettek. Felekit Csányi László kormánybiztos Udvarhelyszékre küldte toborozni. Itt négy hét alatt két zászlóaljnyi vállalkozót akvirált. Két testvérét is bezupáltatta, s a második zászlóaljjal Nagyszebenbe vitte, ahol Bem tartózkodott, aki a hadnagyból közlegénnyé visszahelyezett Felekit főhadnagyi ranggal jutalmazta. A havasi hadjáratban már százados volt, s egy zászlóaljat vezényelt, mely a seregnek mindig előőrse volt. Mikor Kisbánya bevételére kaptak parancsot, 1849. június 13-án 250 emberét vezette győzelemre 500 „oláh felkelővel” szemben, 36 foglyot ejtett, míg csapatában csak egy sebesült lett
Az Ocsvay Ferenc szerkesztette Honvéd című lap így örökítette meg hősiességét: „Feleki megmutatta, hogy nemcsak Tháliának lelkes papja, de Marsnak is vitéz fia.” Zsibón tette le a fegyvert. Valószínűleg 1849-ben készülhetett róla a már említett Mezei festmény, azaz Mezei József tüzérfőhadnagy, festő, költő (1823–1882) a színészt ábrázoló mellképe. A művész visszaemlékezéseiben modelljei között nem említette meg név szerint Felekit (lásd Visszaemlékezések a szabadságharcra, Mezei József jegyzeteiből összeállította Bodon J[ózsef], in.: Vasárnapi Újság, 1880. évfolyam, 198., 218., 234., 251., 267., 287., 298., 318., 350., 367). A kép nem szerepel továbbá a Nagy Gyöngyvér által összegyűjtött, eddig ismert műveinek jegyzékben sem (lásd Muhi Sándor: Mezei József, Csíkszereda, 2015.). Mezei József Petőfi Sándorról festett portréjának stílusa alapján azonban neki tulajdoníthatjuk azt a művet is, amely Bona Gábor: Az 1848/49-es szabadságharc tisztikara című, interneten is elérhető tanulmányában szerepel illusztrációként [Századosok az 1848/49. évi szabadságharcban – Életrajzi Adatok – Feleki (Feleky) Miklós].
Feleki Miklós a forradalom és szabadságharc leverése után Nagybánya környékén, Kérőn rejtőzködött, de az év végén már társulatot szervezett bujdosó bajtársaiból, melynek minden tagja egyenlő fizetést kapott, az igazgatóval egyetemben. A Hölgyfutár a továbbiakról így tudósított: „Egyébiránt — mint bizonyosan tudjuk— Feleki és Kilényi, társaságukat egyesítve, olly tervet adtak be jóváhagyás végett felsőbb helyre, miszerint ez egyesitett erős társaság mostantól karácsonig N. Váradon, karácsontól tavaszig Debrecenben fogna működni. Így már két város csak fentarthat egy szinésztársulatot. Ha igaz!” (Hölgyfutár, 1850/105. sz., 427. o.)
Feleki ezt követően Pestre ment, hol néhány vendégfellépésre nyílt alkalma. Komolyabb lehetőség híján Bécsbe utazott a német színművészet tanulmányozása céljából. 1852-ben újabb nyolc fellépését követően végre szerződtette a Nemzeti Színház. A kritika alapvetően kedvezően fogadta: „Végrendelet“ Felekinek alkalmul szolgált ügyességét ismét bebizonyíthatni, mi szerződtetését mindenesetre nyereségnek tartjuk.” (Hölgyfutár 1852/ 117. sz., 470. o.) Rendezői feladatokat is kapott, részt vett a drámabíráló bizottság munkájában. 1857-ben hosszabb ideig tartó külföldi tanulmányútra utazott. Bécs, Prága, Drezda, Lipcse, Weimar, Gotha, Heidelberg, Baden-Baden és Strassburg színházai után Párizsban és Londonban gyűjtött szakismeretet. A színházépületek alapos leírásán túl – melyben színpadtechnikai kérdésekre is kitért – a látott előadások révén a színjátszási stílusokról is áttekintést adott a Hölgyfutárban közölt útinaplójában (Hölgyfutár 1857., 8. évfolyam 1–11. szám és 31–39. szám) Visszatérvén a Nemzeti Színházhoz hamarosan a társulat vezető tagja lett. 1858-ban feleségül vette Munkácsy Flórát. (A 22 éves – születési neve szerint – Gaidler Eufrosina Máriát kortársai a legszebb magyar színésznőnek tartották. Tüzes, fekete szemével, kellemes, csengve szóló hangjával, természetes egyéniségével hódított a színpadon. Állítólag Jókai Mór róla mintázta meg Mayer Fannyt az Egy magyar nábob című regényében. Főképp francia szalondarabokban volt férje partnere.)
A Feleki-házaspár az 1860-as évek elején. Barabás és Fájth felvétele
PIM-OSZMI Fotótár ltsz. 53.691
Feleki Miklós 1877. április 16-án ünnepelte meg a Nemzeti Színháznál töltött szolgálatának huszonöt éves jubileumát, mely alkalomból a király a Ferenc József-rend lovagkeresztjével tüntette ki. 1884-ben a Várszínház, majd 1885-ben a Gyapjú utcai német színház s a Budai Színkör bérlő-igazgatója lett. Rákosi Jenő író, újságíró, főszerkesztő e vállalkozásai okán komoly támadást indított ellene: „Feleki úr vagy nem képes egy színház szervezésére és vezetésére, vagy nem is gondolt komolyan arra, hogy a budai színházak fönnállásának föltételeivel komolyan leszámoljon, hanem csak arra, hogy Blaháné segítségével Budán kiböjtölje, esetleg megbuktassa a népszínházat, aztán — mint végső célját, — elfoglalja ő.” (Budapesti Hírlap, 1885/214. sz., 61. o.) Jó tudnunk, hogy Rákosi, aki 1875 és 1881 között a Népszínház igazgatója volt, ezt a posztot sógorának, Evva Lajosnak adta át. S a népszerű Blaha Lujza Népszínházból való el- és Várszínházba való átcsábítása szolgált reakciója alapjául. Mindenesetre Feleki belebukott próbálkozásaiba, s adósságainak rendezésére két fővárosi ingatlanának ára is ráment. 1887. április 28-án ünnepelte színészi működésének ötvenedik évfordulóját. Ekkor felesége kíséretében szülőfalujába is ellátogatott. Az eseményről a korabeli lapok is beszámoltak. A helybeli templom számára a házaspár egy aranyos szegélyű, nagy bibliát, egy gazdagon aranyozott úrvacsorai kelyhet arany fedővel és ezüst tálcával, egy Felekiné által saját kezűleg hímzett damaszt asztalterítőt és a szószékre egy díszes párkányhímzést ajándékozott. A színész az év július 18-án nagygalambfalvi előnévvel magyar nemesi címet nyert az uralkodótól. ’Miklós bá’ 1888-ban mint a Nemzeti Színház örökös tagja vonult nyugdíjba. Élete utolsó éveiben Leányfalva (Leányfalu) nyaraló-telepén lévő villájuk parkját és a hozzá tartozó 16 holdas szőlőt gondozgatta, s műkedvelő előadásokat rendezett a helyi kaszinóban. 1902. március 16-án, 83 éves korában hunyt el. Koporsóját a Nemzeti Színház udvarán ravatalozták fel, s onnan kísérték a Kerepesi úti temetőbe.
A Feleki-házaspár leányfalui otthonuk előtt leányukkal (középen) és unokáikkal
Péchy Gyula felvétele. PIM-OSZMI Fotótár ltsz. 52.135
Sokrétű színész volt: „Van ebben a sorozatban hős, szerelmes, szalonhős, apa, bonvivant, finom és burleszkkomikus, s szakmájába vonja a magyar tragédiát, a finom franczia társalgási vígjátékot és népszínművet, kitűnően alakítja a mérges, epés jellemeket, s a magyar tőzsgyökeres alakokat, — szóval ama művészek közé tartozik, kiket tehetségűk bámulatosan sokoldalú működésre képesít.” (Vasárnapi Újság, 1877., 214. o.) Szerepei tudatosan felépített, érzelgősségtől mentes alakítások voltak – szép, érces, tiszta beszéddel. „Pattogásában, páthosszában a mennydörgés krescendója, a jégverés kopogása hangzott ki. Egy mormogással, egy ühmgetéssel megfestette a jellemet, a szcénát s kifejezésre hozta a színműíró legelvontabb gondolatait.” (Új Idők, 1902., 267. o.) Legnagyobb sikereit, mint a szellemes és cinikus szalongavallérok alakítója Feuillet, Sardou, ifjabb Dumas drámáiban aratta. Játszott számos Shakespeare-epizódfigurát, de tragikus hősábrázolásai erőtlennek bizonyultak. Hat színdarabot is írt, melyek hatástalanul tűntek feledésbe. Közel 60 darabot fordított németből és franciából.
Feleki Miklós emellett aktív közéleti életet élt. 1860-ban beválasztották a főváros képviselő testületébe. A Nemzeti Színház nyugdíjintézetének jegyzője, az általa 1865-ben alakított színházi takarékegylet elnöke volt. Gyászjelentése szerint továbbá a „Pest-Pilis-Solt-Kiskun-vármegye és Budapest fő- és székváros volt törvényhatósági bizottsági tagja, az 1848-49-iki honvédek első segélyző bizottságának alapító tagja, Szatmár, Székelyudvarhely városok és Nagygalambfalva díszpolgára, az orsz. magyar színészegyesület kormányzó tanácsának örökös tiszteletbeli elnöke [valójában alelnök], számos jótékonysági egyesület és társaság elnöke, tiszteletbeli és dísztagja, stb.” Sokat tett a színészek szervezéséért, társadalmi és anyagi emelkedéséért.
A Feleki Miklóst megörökítő – korábban felsorolt – festmények közül évszám nélküli az a mellkép, mely Pállik Bélának tulajdonítható. A színművészt fehér ingben, fekete szalonkabátban fekete csokornyakkendővel megörökítő portré valószínűleg 1877-ben született, mivel a bal hajtókán már ott díszeleg az uralkodó által adományozott lovagkereszt. A 66x52 cm méretű olajfestmény kartonra készült, hátoldalán jobbra lent ceruzával az alábbi jelzés található: Feleki Miklós barátomnak/ Pállik Béla.
Pállik Béla: Feleki Miklós
PIM-OSZMI Képzőművészeti Gyűjtemény ltsz. 83.24.
Pállik Béla (1845–1908) festőművész, operaénekes és színigazgató volt egy személyben. Rajztehetségét – ezen belül az állatvilág iránti vonzalmát – már gyermekkorában felfedezték. Szülővárosából, Nagymihályról hamarosan Ungvárra, majd Pestre került. Itt Landau Alajos rajziskolájába valamint Adolf Van der Venne műtermébe járt. Mivel szülei nem tudták biztosítani taníttatásának anyagi fedezetét, múzeumi festmények másolásával képezte tovább magát, melyben Valentiny János látta el tanácsokkal. Néhány év alatt olyan ügyességre tett szert, hogy az 1860-as években már Lehmann Mór, a Nemzeti Színház díszletfestője is igénybe vette segítségét az alakok festésénél. Emellett olcsón vállalt arcképfestésből fedezte megélhetését.
Pállik Béla portréja. Forrás: internet
Valószínűleg ez időre tehető ismeretségének kezdete Feleki Miklóssal, a színház oszlopos tagjával. Pállik Waldstein János és Andrássy Gyula grófok támogatásának köszönhetően 1867-től három évre a bécsi Képzőművészeti Akadémia növendéke lett, Eduard Enghert növendékeként. Bár mestere a történelmi festészet felé terelgette, ő továbbra is az állat- és zsánerfestészet iránt mutatott érdeklődést. Azonban folyamatosan vállalt portréfestést is. Pártfogói segítségével újabb állami ösztöndíjat kapott, 1871-ben Münchenbe ment, ahol Wilhelm von Dietz és Karl von Piloty tanítványa lett. A „birkapiktorként” elhíresült, külföldön sikereket arató Pállik 1874-ben tért haza. Ettől kezdve a honi arisztokrácia körében valóságos divat lett Pállik támogatása, arckép megrendelések mellett a verseny- vagy vadászatkedvelő mágnások vele örökíttették meg díjnyertes lovaikat, kutyáikat is. Megszaporodott munkája miatt tágas műteremre volt szüksége, így 1880 tavaszán Újpesten megvásárolt egy evangélikus templomot, melyet kis kastéllyá alakíttatott át: a főhajóból műtermet, a toronyból vendégszobát csináltatott. A rendhagyó történetet Babits Mihály is megörökítette Kártyavár című regényének egyik epizódjában.
Pállik szeme az erős igénybevétel miatt azonban romlani kezdett, így orvosai tanácsára egy időre felhagyott a festéssel. Tétlenségét kihasználva tenor hangját kiképezve az operaénekesi pályán keresett vigaszt.
1883-ban eladta a templomot, és külföldre költözött, Európa operaházaiban lépett fel, különösen Wagner művekben énekelt sikerrel. Később helyrejött a szeme, újra festhetett. Esterházy Miklós József gróf sportember és művészetpártoló hívására 1887 tavaszán Tatára költözött. Itt színházigazgató lett: társulatának 26 tagból álló zenekara és 18 tagból álló énekkara is volt, de ő maga is fellépett, nemcsak prózai szerepekben, hanem operákban is. Festett is: a tatai Várszínház mennyezetképét és a Várkastély télikertjének képeit fiatal tanítványa, a szentesi Hegedűs László segítségével formálta meg. Feleki Miklósról készült portréja a tőle megszokott módon valósághűen ábrázolja az 59. évében járó színművészt.
A Maszák Húgóné Barabás Ilona által festett portré készülésének alkalmát biztosan tudjuk, hiszen ez Feleki színpadi működésének ötvenedik évfordulójához kötődött. Az ünneplés időpontjában, 1887. április 28-án a „legszívesebb ovácziók közepette” köszöntötték a színművészt. Napközben számos üdvözletet kapott levélben és táviratban íróktól, művészektől, s különböző küldöttségek keresték fel: pl. volt honvéd bajtársak egykori katonatársukat, budai polgárok színházaik volt igazgatóját ajándékozva meg az alkalomhoz illő emléktárgyakkal. „A színész egylet, melynek Feleki alelnöke, külön ülést tartott s Ribáry József miniszteri tanácsos intézett hozzá meleg üdvözlő szavakat, és átnyújtotta a színészek értékes ajándékát, ezüst virágtartót, aranyos levelű koszorút. Aztán pedig az egylet helyisége számára Maszák Hugóné (Barabás Miklós leánya) által festett arczképét leplezték le.” (Vasárnapi Újság 1887., 18. sz., 305. o.) A jubileum legemlékezetesebb része azonban a színházban folyt le, ahol az ünnepi előadásra Feleki a Toldy István által írt A jó hazafiak vagy harc a vasútkérdés miatt (1872) című vígjátékát választotta, s abban Dombi Adolf szerepét alakította.
A vászonra készült olajfestmény 92x 68 cm méretű, jelzése a jobb szélen hosszában húzódik: Maszák Húgóné Barabás Ilona 1887.
Maszákné Barabás Ilona Feleki Miklóst ábrázoló portréja és Kozmata Ferenc fotográfiája
PIM-OSZMI Képzőművészeti Gyűjtemény ltsz. 83.37. ill. PIM-OSZMI Fotótár ltsz. 57.3314
A kép fehér ingben, fekete csokornyakkendőben, sujtásos díszítésű fekete bársonykabátban örökíti meg a modellt. A sötét tónust az ing vakító fehérje és a Ferenc József rendjel élénkpiros foltja oldja. Feleki jobb kezében papírtekercset tart, melynek felirata első és utolsó szerepét jelöli meg. A festmény készülésének időpontjában a színész a valóságban 69 éves volt, míg a mellképen egy fiatalabbra idealizált férfit szemlélhetünk. Bár Maszák Ilona személyesen is ismerte Felekit, a portré létrehozásában a feltételezhető ülések mellett egy jóval korábbi Kozmata Ferenc fotó szolgálhatott a festőnő segítségére (a jellegzetes, kissé szabálytalanul álló nyakkendő mindenesetre erre utal.)
Az alkotó – Maszák Hugóné, márkosfalvi Barabás Ilona (1844–1929) Barabás Miklós festőművész leánya és tanítványa volt. Atyja festőmodorában számos arcképet készített minisztériumok, vármegyék stb. részére (József főherceg, Deák Ferenc, Andrássy Gyula gróf, Trefort Ágoston s mások képmásai). „Maszákné 1883-ban Párisban, Londonban és Felső-Olaszországban tanulmányutat tett. Ekkor festette meg emlékül a párisi magyar egyletnek Erzsébet királyné képét. Újabban akvarell tájképeket is fest. S úgy a víz-, mint az olaj festészetben férfias erővel kezeli az ecsetet. Maszák Hugóné egyik tanára az európai színvonalú, általános tudományú Brassai Sámuel volt. S általában kiváló nevelésben részesült. Már gyermekkorától fogva németül, franciául, angolul beszél, később a spanyol nyelvet is elsajátította.” (Ország-Világ, 1907. 1034. o.) Maszákné Barabás Ilonának ez a munkája ott szerepelt az 1890-es városligeti színészeti seregszemlén.
A PIM-OSZMI Képzőművészeti Gyűjteményében található három Feleki Miklós portré közül időben a legkésőbb, az 1930-as években Szacsvay Imre műve keletkezett.
Szacsvay Imre Feleki Miklóst ábrázoló portréja és a mintául szolgáló Goszleth-fotográfia
PIM-OSZMI Képzőművészeti Gyűjtemény ltsz.: 2017.13. ill. PIM-OSZMI Fotótár ltsz. 80.745
Esztelneki Szacsvay Imre (1854–1939) drámai színész, a magyar színjátszás klasszikus stílusának egyik legjelentősebb képviselője volt.
1871-ben lett az Országos Színészeti Tanoda hallgatója, s képzésével párhuzamosan már statisztaként is dolgozott.1874-től tíz évig Kolozsváron működött. Míg korábban Szigligeti Ede próbaévre szóló meghívását visszautasított, addig Paulay Ede szerződési ajánlatát 1884-ben már elfogadta, s a Nemzeti Színház tagja lett. 1908 októberében megválasztották a drámabíráló bizottság tagjának, majd 1909-ben örökös tag lett. 1913-ban visszavonult, mivel úgy érezte, hogy játszási stílusa felett eljárt az idő. 1915 és 1923 között a Színiakadémia tanára volt.
Élete utolsó korszakában is aktívan elfoglalta magát: „Szorgalmasan olvasta az újságokat és tömör, lakonikus rövidséggel jegyezte fel az őt érdeklő híreket, baráti köréből, rokonságából és a nagyvilágból. Különös pontossággal vezetett könyvet arról, kik mentek el a földről a másik világba? Közben olaszul tanult. Tökéletesen beszélte Dante nyelvét és hozzálátott, hogy kívülről betanulja az „Isteni színjáték” énekeit. Páratlan szorgalommal, nagyszerű felfogóképességgel végezte magányában ezt a munkát, miközben – takarított és rakosgatott. Szabad perceiben festőállványa előtt állt. Emlékezetből és fényképek után pingálta le fiát, apját, anyját, barátait, pályatársait és – önmagát, többször is, Lear szerepében.” (Szacsvay Imre: Életem és emlékeim. Sajtó alá rendezte és a bevezető életrajzot írta Balassa Imre, 1940., 97. o.)
Egy, a Horthy Miklós út 61. száma alatti ház harmadik emeletén lévő lakásában készült fotó megörökíti a Feleki Miklósról festett portré készülését. Szacsvay otthona két utcai és egy udvari szobára tagozódott. Az utcára néző nagyobbik helyiség ebédlő és fogadószoba volt, míg a belső szoba berendezése ágyából, ruhásszekrényéből és íróasztalából állt. Itt volt festőállványa is. (Az udvarra néző szobában unokahúga, az őt haláláig gondozó Stirling Ilona élt.) Szacsvay emlékezetét ebben a munkájában egy Felekiről korábban készült fotó támogatta meg, a Goszleth István műtermében készült felvétel.
Az agg Szacsvay emlékezetből lefesti Feleki Miklóst (lásd Szacsvay, i. m. XI. tábla)
Írta: Ács Piroska PhD főmuzeológus-művészettörténész
2019.01.05