A Harag György Társulat imént közölte a hírt, hogy a társulat örökös tagja, egykori igazgatója, Czintos József színművész eltávozott közülünk.
Czintos József 1946-ban született Marosvásárhelyen, a marosvásárhelyi Szentgyörgyi István Színművészeti Intézetben szerzett oklevelet. A Szatmárnémeti Északi Színház magyar tagozatához 1969-ben szerződött; 2006 és 2009 között a Harag György Társulat igazgatói tisztségét is betöltötte.
Számos kitüntetést kapott, több alkalommal elnyerte a legjobb férfi alakítás díját a Határon Túli Színházak Kisvárdai Fesztiválján. Az Erdélyi Közművelődési Egyesület 1995-ben Kovács György-díjjal jutalmazta, 2001-ben Jászai Mari-díjat kapott.
A Székelyföld című folyóiratban 2012-ben Kovács Eszter készített interjút a robusztus termetű, mély, dörgő hangú művésszel. A beszélgetés részletével emlékezünk az erdélyi magyar színházművészet kivételes egyéniségére:
„A nagy tehetség mellé rengeteg szorgalom, kitartás és szerencse is kell. Ahhoz, hogy valaki idővel név legyen a szakmában, véletlen egybeesések is szükségesek. Nem magamat idézem, hanem az igazgatómat, Parászka Miklóst. Kézdin játszottunk, s jön be Miklós az öltözőbe, hogy mond nekem valami nagy hírt négyszemközt. Persze tele volt az öltöző kollégákkal. Kinn állt a színház előtt, amikor elhaladt a plakátunk előtt egy házaspár, mire az egyikőjük azt mondta, hogy: »Nézd, itt vannak a szatmáriak, gyere, nézzük meg, hogy Czintos játszik-e a darabban, mert ha igen, akkor este jövünk.« Ahhoz, hogy ide jusson az ember, a ranglétrát végig kell járni. A tálcabevivő szerepektől az egy-két mondatosokig mindent el kell játszani. Persze, saját hazájában soha nem lehet próféta az ember, én sem voltam az Szatmáron. Igazgatók, rendezők láttak játszani, vagy ha vendégeskedtünk valahol, mindig kipécéztek maguknak, hogy legközelebb engem kell meghívni vendégszerepelni. Állítom, hogy ennyi véletlen nincs, hogy Kassától Debrecenig, Budapesttől Szegedig, Csíkszeredától Nagyváradig mindenhol jártam már. A kollégák sokszor nem értették, hogy mivel vagyok én jobb náluk, hiszen ők is el tudják így mondani a szöveget. Volt kolléga, aki megkérdezte, hogy miért nem akarok vele egy színpadon játszani, mire én mondtam neki, hogy ha te is hajnali öttől kilencig – míg indulsz a színházba – szöveget fogsz tanulni, a szerepen fogsz agyalni, és igazán fogsz dolgozni, akkor majd játszom veled. »Persze, könnyű neked, mert szalad a szekér« – hangzott a válasz. Igen, könnyű nekem, de ehhez a szekérszaladáshoz én is nagyon sokat hozzátettem.” (Székelyföld, 2012/3.)
Emlékét megőrizzük. Nyugodjon békében!