„Amit Thália kegye juttat”

 

 

A Szabad Ifjúság hasábjain 1952 júniusában érdekes cikk tudósított egy főiskolai vizsgaelőadásról, melyet a híres Gellért Endre-osztály negyedéves színinövendékei adtak elő. Egy Csongor és Tünde-bemutató volt ez, melynek már a szereposztása is beszédes. Csongor szerepében Buss Gyula, Mirígyként Psota Irén, a három ördögfi alakjában Hacser Józsa, Berek Kati és Horváth Teri volt látható. De ki volt Tünde? Vörösmarty hősnőjét Váradi Hédi keltette életre. Már figyelmet érdemelt tehetsége, s azt is lehetett tudni, hogy színészi alkata szerint a drámai naiva típusát testesíti meg. A későbbiekben az is kiderült, hogy tehetségéhez báj és humor is társult. A háború utáni legendás nagy nemzedékhez tartozott. Otthonról hozott színházszeretete párosult már a gyerekkorban érlelődő vágyával, hogy színésznő legyen. Szülei műkedvelők voltak, így emlékezett rájuk: „Újpesten születtem… Végigmenve a Munkás Otthon utcán, minden azt meséli, hogy innen »röpíttettem« pályámra, létpályámra és művészpályámra egyaránt. Szüleim a Munkás Otthon színjátszói voltak, illetve édesapám, aki Újpesten volt nyomdász, ott látta meg édesanyámat, s az ő kedvéért lépett be, s lett színjátszó, majd rendező. Tulajdonképpen én is játszottam már akkor is ott, mivel Mami még előző este, hogy létrejöttem, ott táncolt velem.”

 

 

 

 

Az első elismerő sorokat Lope de Vega A hős falu című előadása után, 1952 novemberében írták le róla. Pár hónappal később már Júlia szerepére készült William Shakespeare darabjában. Rómeó szerepében Darvas Iván lépett színpadra. A rendező, Pártos Géza kettős szereposztásban gondolkodott, a másik páros Tolnay Klári és Ladányi Ferenc volt. Elsőként – 1953 tavaszán – a Tolnay–Ladányi-féle előadást mutatták be, a Váradi–Darvas kettős premierjét csak október elejére tűzték ki. Mátrai Betegh Béla az őszi bemutatóról szóló kritikájának záró soraiban így méltatta a két főszereplő alakítását: „A Rómeó és Júliának ez a szereposztása ugyanolyan erős szellemi élményt ad, mint a Shakespeare-tragédia tavaszi felújítása a Madách Színházban.”

 

Egy évre rá Hubay Miklós Egy magyar nyár című színpadi művéről szólva Mátrai Betegh ismét méltatatta a pályakezdőt: „Váradi Hédi igen összetett lelkiállapotokat tud végtelenül egyszerűen és hitelesen kifejezni… Ezt a színes, villódzó lényt Váradi igen vonzó, meleg játékossággal kelti eleven életre.”

 

Figyelmet érdemlő színpadi teljesítményei sorát 1955-ben újabb szereppel gazdagította, ekkor mutatták be George Bernard Shaw Caesar és Cleopatra című darabját. A vadóc gyermeklány-Cleopatra alakítását élénk érdeklődés övezte. Caesar szerepében Uray Tivadar láthatták a nézők. Az idős színész személye, szakmai tekintélye, legendás színészi múltja Váradi Hédi számára fölért egy főiskolával – őszinte barátsággá nemesítve munkakapcsolatukat.

 

 

Dalos László írása fölidézi az előadás néhány remek pillanatát: „Váradi Hédi dorombolt a Szfinx tövében, mint egy kisszfinxszé stilizált cica; csivitelt, mint egy homoksivatag fölé tévedt fecske; tette-vette magát, ahogyan csak igazi nő tudja, még ha világhatalmas, tógás öregúr a partnere vagy az ellenfele. Sok mindent megmutatott magából Váradi Hédi már ebben a szerepben, líráját ugyanúgy, mint hajlandóságát a grimaszra. Ellágyuló hangokat és kamasz játékosságot egyaránt kaptunk tőle – ha néha még tétován, gyakorlatlanul, tapasztalatlanul. Kétségtelen komédiás lényegült át akkor, fiatalon, üdén Cleopatrává.”

 

Az 1961-es évnek és a színésznő Madách Színházban eltöltött korszakának minden bizonnyal legnagyobb teljesítménye Mira alakítása volt Sarkadi Imre Elveszett paradicsom című drámájában. „Váradi Hédi művészete mostanában kezd megérni. Micsoda Mira volt! S micsoda művész lehet még belőle… Ahogy elmondta az évezredek óta banális mondatot: Várok rád! – a költészet legtisztább fénysugara világította meg a színpadot” – írta róla Sándor Iván.

 

 

Még abban az évben került színre William Gibson Libikóka című kétszereplős darabja, mely – Váradi Hédinek és Gábor Miklósnak köszönhetően – a színház egyik legforróbb sikerének bizonyult. A színésznő ebben a szerepében „játszotta el ezt a gyengéd és mégis erős teremtést, aki annyi finom és érzékeny nőiségből volt összegyúrva és annyi fájdalommal meg humorral, hogy élővé tette alakításával a papiros darabot”– méltatta Molnár Gál Péter.

 

Ezután következett Bertolt Brecht A kaukázusi krétakör című műben a Kormányzóné szerepe, mely oly távol állt Váradi Hédi emberi jellemétől – ám a siker ekkor sem maradt el. Bátyja, Váradi Pál szerint a színésznő nagyon fegyelmezett ember volt, s rendkívüli szociális érzékenység jellemezte. Segítette szegény sorsú kollégáit, támogatta keresztlányát és barátnője gyerekeit. „Nekem minden előadás hallatlan izgalom, és akár sanzont énekelek, vagy nyári operettben játszom, soha semmi lazaságot nem tudok megengedni magamnak… nagyon szeretem a mesterségemet… amit Thália kegye juttat nekem, teljes szívvel csinálom…” – vallotta a színésznő egy 1962-es interjúban.

 

 

Színpadi sikerei mellett magánélete is harmonikusan alakult: 1951-ben megismerkedett Bessenyei Ferenccel. Bár találkozásuk szokványos tanár-diák viszonynak indult, Bessenyei élete meghatározó kapcsolatának bizonyult. Miután Bessenyei maga mögött hagyta a Színművészeti Főiskola katedráját, tizenkét évig tartó együttélés következett. A színészek között oly ritka hosszú együttlétből sejthető, hogy a két ember szoros emberi kötelékben élt. Elegendő rápillantani a róluk ekkoriban készült néhány fotóra. A városi legenda szerint Aczél György, aki a kulturális élet fejeként a művészek magánéletébe is beleszólt, magához hívatta a művészpárt, és a szocialista erkölcsökhöz méltó házasságkötésre biztatta őket. A frigy meg is köttetett. Váradi Hédi és Bessenyei Ferenc tízévi együttélés után 1961. szeptember 8-án összeházasodott. Majd 1962 márciusában elváltak. Ezt követően Váradi Hédinek nem volt több komolyabb kapcsolata. „Megtanultam, hogy csak a hivatást szolgálni: ez a boldogság!” – vallotta.

 

 

Nádas Gábor és Szenes Iván Imádok férjhez menni című zenés játékát, mely Somerset Maugham művéből készült, 1964 májusában mutatta be a József Attila Színház. Váradi Hédi Bodrogi Gyula és Darvas Iván partnereként kápráztatott el mindenkit, még színpadi partnereit is: „Hédi szép volt, megejtően szép, provokatíven kacér… remekül mozgott, nagyszerűen énekelt… persze, hogy minden szereplőnek bele kellett bolondulnia…” – vallotta be Darvas Iván.

 

Váradi Hédi ekkor még a Madách Színház tagja volt, a társulat vezető művészeként tartották számon. Ennek ellenére 1964-ben, tizenhárom év után, elhagyta színházát, s a Nemzetibe szerződött. Azzal sikerült átcsábítani, hogy megkapta Éva szerepét Madách Imre Az ember tragédiája című drámai költeményében.

 

 

VÉGE AZ ELSŐ RÉSZNEK

 

Írta: Szebényi Ágnes