Németh László levele Timár Józsefnek
Budapest, 1938. április 23.
Papír, autográf tintaírás
Méret: 276x212 mm
Timár József hagyatéka a Nemzeti Kulturális Alap támogatásával került az Országos Színháztörténeti Múzeum és Intézet gyűjteményébe. Ebben a gazdag anyagban egy figyelemre méltó, teljes terjedelmében ismeretlen Németh László-levél található.
Németh László Villámfénynél című művét, Németh Antal rendezésében, a Nemzeti Színház Kamaraszínháza 1938. március 30-án mutatta be. Nagy Imre körorvos szerepét Timár József játszotta, míg Satát Szeleczky Zita alakította.
„Egy író kínzott hangját halljuk, aki nem tud békét kötni sem önmagával, sem az élettel, mindkettőtől túlságos sokat követel, s amit kap, csak az elégedetlenségét fokozza. Az örök elégedetlenség drámája ez” – írta Schöpflin Aladár a Nyugatban. [1]
A jó kritikák ellenére a mű nem aratott sikert. Németh László 1938. április 23-án Timár Józsefhez írt levelében csalódottságának adott hangot.
Kedves Barátom!
Most, hogy a Villámfénynél a színpadról lekerül, hadd köszönjem meg neked s szereplő társaidnak a hősiességet, mellyel e reménytelenül induló darabot végigküzdöttétek. A színészeknek megvolt az a hátrányuk, hogy a bukással napról-napra kellett szembenézniük; a szerző azalatt otthon olvasott vagy aludt. Ezután a ti helyzetetek lesz könnyebb – hiszen ti színészek maradtok, más darabokban több eredménnyel játszók, míg a szerzőnek legokosabb örökre elfelejtenie, hogy egyszer a színpadra tévedt. Tudom, hogy a bukásra sok vigasztalást lehetne fölkenni (félévig pácolták a darabot a közhumorban, szezon végén, a két vásár – a tenyész és nemzetközi – közt [2] , a zsidó-bojkott [3] fénykorában, a nagyhét körül [4], műsorváltozásokkal [5] játszották), én mégis azt a következtetést vontam le ebből a kísérletből, hogy a Kék róka [6] társadalmának másféle drámaírókra van szüksége, mint én. Ha fiatalabb és egészségesebb lennék, talán nem adnám fel a küzdelmet; így azonban alig hiszem, hogy az életben, mint író és játékos, még egyszer találkozunk. Kár, mert rajtad át, sokat el tudtam volna még mondani, – persze nem ennek a magyar Abesszíniának.
Szeretettel köszönt híved:
Budapest 1938. április 23.-án
Németh László
Az író első felindulásában írhatta ezt a levelet. A dráma sorozatos előadásait 1938. április 24-én csakugyan beszüntette a Nemzeti Színház, de májusban még hat alkalommal előadták, és a következő évadban is eljátszották néhányszor. Sőt, három estén (1940. november 6. és 17.; valamint 1941. január 9.) a Blaha Lujza téri épületben is színre került. Bár Németh azt írta, hogy feladta a küzdelmet, szerencsére ez nem történt meg, s hamarosan új bemutatókkal jelentkezett a Nemzeti Színházban. Timár József kapta a VII. Gergely (1939. május 13.) és a Papucshős (1939. november 4.) című Németh-drámák főszerepét; s ugyancsak Timár alakította 1957. május 4-én a Madách Kamara Színházban az író Széchenyi című drámájának címszerepét. Lengyel György így emlékezett meg erről a bemutatóról:
„A dráma cselekményének és a korszak tragikus politikai eseményeinek egybecsengése érthetően különlegesen feszültté tette az előadások légkörét. A nézők lefojtott rettegése, gyűlölete és kiszolgáltatottsága találkozott Széchenyi sorsának és helyzetének a színpadon bemutatott világával. A nagyszerű darabot, amelyben Timár József különleges szenvedéllyel és iróniával játszotta Széchenyit, a kilencedik előadás után tiltották be.”[7]
Timár József 1960. október 3-án bekövetkezett halála után, 1961-ben Németh László Színész és író címmel hosszabb írást közölt a Film Színház Muzsika című lapban. Ebben felidézte első találkozásukat a Nemzeti Színházban:
„Fizikuma nem emlékeztetett a hős-színészekére, a próza tenorjaira. Volt benne valami gyengeség, puhaság is, amely azonban csak hitelesebbé tette az erkölcsi harcot s az abból táplálkozó érzelmi feszültséget. Beszédjében is mintha egy legyőzött beszédhiba, Démoszthenész kavicsai kísértettek volna, attól azonban csak igazabbá, kevésbé színpadivá vált, amikor a szívenfült, gyönyörű meleg hang a száját elöntötte.”[8]
Németh megvallotta ebben a cikkében, hogy életében három nagy színésszel találkozott, akikről tudta, hogy neki való hősök: Somlay Artúrral, Bessenyei Ferenccel és Timár Józseffel. Utóbbi az író „húsznéhány” munkája közül „legalább tizenöthöz a legmegfelelőbb főhős” lehetett volna. Németh emiatt tartotta „fájdalmasnak” és „elgondolkoztatónak”, hogy találkozásukból a „magyar dráma ügyének mégis kevés haszna lett”. [9]
De vajon hogyan ítélte meg Timár József Németh Lászlót? Erre abban a cikkben kapunk választ, melyet Losonci Miklós írt, s a Délmagyarországban jelent meg (a most közreadott levél részletével) 1981. október 25-én. Losonci szerint Timár azért vonzódott Némethhez,
„mert önmaga színészi teljesedését és távlatait is megtalálta az általa létrehozott teljességszerepekben. Nemcsak kedvelt írója, hanem teremtő közege is volt.” [10]
Hosszasan vizsgálhatnánk azokat a társadalmi és politikai viszonyokat, melyek ezt a helyzetet megteremtették, és sorolhatnánk az okokat, amelyek miatt nem teljesedhetett ki az író és a színművész kapcsolata. Egy bizonyos: a közönség lett a legnagyobb vesztes.
[1] Schöpflin Aladár: Színház. Nyugat, 1938. 394.
[2] A Mezőgazdasági Kiállítást és Tenyészvásárt 1938. március 23. ás 28. között rendezték meg, míg a XXXIV. Budapesti Nemzetközi Vásár 1938. április 29-én nyitotta meg kapuit.
[3] „A társadalmi és gazdasági élet egyensúlyának hatályosabb biztosításáról” címet viselő, zsidóellenes törvény parlamenti tárgyalása közben, 1938. április 17-én arról tudósított a Kis Újság, hogy „néhány nappal ezelőtt titokzatos módon röpcédulákat juttattak el a főváros zsidóságához, amelyben gazdasági bojkottra hívták fel őket és arra buzdították, hogy ne járjanak szórakozóhelyekre, ne költekezzenek, nehogy esetleg feltűnő életmódjukkal még jobban maguk ellen ingereljék azokat, akik különben sem nézik jó szemmel a zsidók társadalmi életét. Az ismeretlen bujtogatók ezenkívül felhívták a zsidókat arra is, hogy ne dohányozzanak, csak szükséghez képest üljenek autóbuszra vagy villamosra, szereltessék le a rádiót és mondjanak le a húsfogyasztásról.”
[4] A nagyhét 1938-ban április 10-én, virágvasárnap kezdődött.
[5] Szeleczky Zita betegsége miatt 1938. április 11-én és 12-én elmaradt a Villámfénynél előadása.
[6] Utalás Herczeg Ferenc vígjátékára. Herczeg darabjával nyitotta meg Németh Antal 1937. október 16-án a Nemzeti Színház Kamaraszínházát. A mű a színházi év folyamán 211 alkalommal szerepelt a műsoron.
[7] Lengyel György: „Itt nem voltak színpadi események, színpadi forradalmak, nyitások?” Rendezői utak és stílusok a magyar színjátszásban, 1923–1956. In: L. Gy.: Színházi emberek. Budapest, Corvina, 2008. 268–269.
[8] Németh László: Színész és író. Emlékek Timár Józsefről. Film Színház Muzsika, 1961. 5. szám 42.
[9] Uo. 41.
[10] Losonci Miklós: Tímár József levelesládájából. Délmagyarország, 1981. október 25. 7.
Gajdó Tamás