Országh Antal porcelán papírképei

 

Országh Antal 1821-ben született Máramarosszigeten, majd a Pesti Egyetemen történelmet hallgatott. A szabadságharc kitörésekor kadét volt Olaszországban, majd átállt a velencei magyar légióhoz. Velence eleste után Konstantinápolyba szökött, ahol rajzolásból és fordításból tartotta el magát, és itt sajátította el a fényképezés mesterségét is. 1852. év végén került Párizsba, ahol műtermet nyitott először a Rue de Vaugirard, később a Rue de l’Odéon utcában. Párizsi emigrációja alatt főként rajzolásból, fényképezésből és fordításból tartotta fenn magát. Kapcsolatban állt a magyar emigráció meghatározó személyiségeivel, pl. Szemere Bertalannal, gróf Andrássy Gyulával, Pulszky Ferenccel. Id. Alexandre Dumas-val közös gyermeklap megindítását tervezte, ugyanakkor többedmagával részt vett Dumas A párisi mohikánok című regényének magyarra fordításában is.

 

Az aprólékos, miniatűrökre emlékeztető tollrajzok mestere volt. Illusztrációit magyar lapoknak is eljuttatta, így rajzai jelentek meg például a Divatcsarnokban és a Hölgyfutárban. A fényképezésben pedig elsajátított és továbbfejlesztett egy különleges technikát, a porcelán papírkép készítését. E technikának sem receptje, sem leírása nem ismert. Egy 1863-as hirdetés azt tartotta egyik legnagyobb előnyének, hogy a képek fél nap alatt elkészülhetnek. Egy másik hír szerint „az emaillirozott fényképek ... szépség tekintetében felülmúlhatatlanok, tartósságra nézve is kiállják a versenyt bármely fényképpel” (Nefelejts, 1866. 40. 483. o.). E leginkább az acélmetszetekhez hasonló képek a korabeli technikáktól eltérően fekete-fehér színűek, jellegzetesen fényes, fehér, viaszos hatású papírra készültek, ezáltal a porcelánra égetett fotográfiákra emlékeztetnek.

 

 

Tíz év után, 1862 év végén kegyelemben részesült és visszatérhetett Pestre, ahol a Nemzeti Színházzal átellenben, a Kerepesi út 3. szám alatt nyitott műtermet Porcellán Fényképészeti Műterem néven. Fotográfiai műtermében – a ránk maradt felvételek tanúsága szerint – számos színész, színházi ember is megfordult. Ehhez persze hozzájárult a Nemzeti Színház közelsége, de minden bizonnyal Országh Antal színházi múltja, kapcsolatai is. A színház társulatának első generációját valószínűleg már emigrációja előtt ismerte, az intézmény fejlődését Párizsból is nyomon követte. A század ötvenes éveiben a színház kortárs francia színművek iránti igénye találkozott az emigrációban élő, a francia nyelvet kiválóan beszélő Országh színházi vonzalmával és fordítói ambícióival. 1853-ban öt hónap alatt nyolc drámafordítását tűzte műsorára a Nemzeti Színház: Mélesville: Sullivan (bem.: 1853. április 13); P. Dumanoir–A. Dennery: Tamás bátya kunyhója (bem. 1853. május 7.); F. Ponsard: Pénz és becsület (bem. 1853. május 25.); F. Mallefille: Szív és hozomány (bem: 1853. június 8.); Mmé É. Girardin: Lady Tartuffe (bem. 1853. június 22.); E. Pierron: Horace munkái (bem. 1853. július 6.); G. Sand: Árva Feri (bem. 1853. július 15.); E. Serret: A családok (bem. 1853. augusztus 17.). E darabok közül a legnagyobb sikert Harriet Beecher Stowe amerikai írónő 1852-ben kiadott regényének francia színpadi adaptációjából fordított Tamás bátya kunyhója aratta, 1880-ig harmincnégy alkalommal került színre.

 

 

A színpadra került fordításai révén aktív levelezésben állt Szigligeti Edével, a színház titkárával, akinek nemcsak az őt megillető honoráriumok miatt írt. Szigligeti olykor a véleményét is kikérte egy-egy Párizsban bemutatásra került, és a Nemzeti Színház érdeklődését is felkeltő színmű kapcsán. Egressy Gáborral a színház meghatározó színészével és vezéregyéniségével is kapcsolatban volt. Feltehetően még a szabadságharc előtti időkből ismerték egymást, de a konstantinápolyi emigrációjuk idején is találkozhattak. Egressy nemcsak a színház gyakorlatának, hanem elméletének is mestere volt, és amikor egy színházi szaklap megindítását tervezte 1859. év végén, megkereste Országh Antalt, s hosszabb-rövidebb írásokat rendelt tőle a párizsi színi életről „színészeti tanulmányok, műbírálatok és ellenbírálatok, közlemények a színészéletről, színpadi gépek és öltözetek tárgyában”. A csupán egy esztendőn át megjelenő Magyar Színházi Lapban végül nem jelentek meg Országh írásai, de kapcsolatuk a fotográfus Pestre költözése után is folytatódott.

 

Országh Antalnak nemcsak fordítói, hanem drámaírói ambíciói is voltak. 1862-ben még Párizsban, kőnyomatos formában, saját illusztrációival díszítve jelentette meg Cserepár színműve című művét, melyben Kölcsey Ferencnek állított emléket. Ugyanebben a kötetben közölte a Bethlen Miklós három csalódása című kétfelvonásos vígjátékát is. Már Pestre való visszatérése után született Piros cipő című háromfelvonásos darabja. Ezt a színjátékot kifejezetten a Nemzeti színpadára szánta, két főszerepét pedig Egressy Gábornak és a színház akkori legnépszerűbb színésznőjének, a francia társalgási darabok „királynőjének”, Prielle Kornéliának. A színésznővel való barátságát a francia színművek iránti vonzalom mellett a közös szülőföld, Máramarossziget alapozta meg. Udvarhelyi Miklós, a társulat rendezőként is tevékenykedő, színészként operai basszus szerepeket és kisebb prózai szerepeket megformáló alapító tagja végrendeletében szoros barátai között említette Országhot (Új Idők, 1907. 367.).

 

Országh Antal műtermében a színház szinte összes akkori tagja megfordult a legnagyobbaktól (pl. Egressy Gábor, Erkel Ferenc, Jókainé Laborfalvi Róza, idősb Lendvayné Hivatal Anikó, Ódry Lehel, Szerdahelyi Kálmán) egészen a legkisebbekig. Azonban hamar anyagi nehézségei támadtak, s bár egy befektető csoport is létrejött, hogy széles körben népszerűsítsék az új fényképészeti eljárást és követői is akadtak, fényképészeti műterme alig egy esztendeig tartó működés után bezárt. Rajzolóként sem boldogult, a kereskedelmi minisztériumban kapott fordítói állást, ebből tengette életét. Visszavonultan a Huszt vára és vele Máramaros megye története című nagyszabású munkán dolgozott, melyet szinte a középkori kódexmásolók aprólékos munkájával jegyzett le, s tollrajzaival, fényképeivel illusztrált, majd bőrbe kötve a Nemzeti Múzeumnak adományozott. Felhalmozódó adósságai miatt 1878-ban tabáni lakásában főbe lőtte magát.

 

Az Országos Színháztörténeti Múzeum és Intézet Fotótára Országh Antal e különleges technikával készített, a Nemzeti Színház művészeit ábrázoló fotográfiái közül hat darabot őriz. A hagyományos vizitkártya méretű (10,5x6,5 cm) fotográfiák mellett igazi különlegesség Mizsey Mária operaénekesnőről készített nagyalakú (20,5x15,5 cm) felvétele.

 

 

Munkácsy Flóra (1836–1906) 1855-ben került a színházhoz, 1858-ban ment hozzá Feleky Miklóshoz. A kor legszebb színésznőjének tartották. Jókai Mór róla mintázta Mayer Fannyt az Egy magyar nábob című regényében. Pályája kezdetén énekes szerepeket alakított, népszínművekben lépett fel, később a francia romantikus drámákban érvényesült szépsége, kitűnő beszédtechnikája. Idősebb korában áttért az anyai szerepkörre és tragikai szerepeket is megformált. Egészen 1901-ig játszott.

 

 

 

Mizsey Mária (1839 k.–1911) apja a Nemzeti Színház orvosa volt. A milánói Francesco Lampetinél tanult énekelni. 1859 augusztusában Gilda (Giuseppe Verdi: Rigoletto) szerepében mutatkozott be a Nemzeti Színházban. Az év végén már Merina Maria néven Saluzzoban, majd Milánóban és Genovában énekelt. 1861-ben vendégként ismét fellépett Pesten, ősszel Debrecenben és Aradon játszott. Ezt követően ismét külföldre ment, majd 1863-ban hazatért, ekkor készült róla Országh felvétele. A Nemzeti Színház a későbbiekben nem alkalmazta, további pályája nem ismert.

 

 

Szigligeti Ede négy évtizedes munkássága nagy befolyással volt a Nemzeti Színház életére. Kezdetben ügyelői, titkári, könyvtárosi munkakörben dolgozott és szerzőként jeleskedett – összesen száztizennégy színpadi művet írt. 1854-től rendezett, majd dramaturgi teendőket is ellátott, a színház drámai és adminisztratív igazgatói tisztét 1873-tól töltötte be. Felesége, Sperling Róza (1817–1893) 1841–1846 között volt a Nemzeti Színház tagja. Hét gyermekük közül Anna, Jolán, József és Ferike szintén a színészi pályát választotta. Szigligeti Anna (1841–1909) 1860-ban lett a Nemzeti Színház tagja, de a felvétel készítésének idején már Kolozsvárott működött. 1871-ben férjhez ment dr. Kétly Károly margitszigeti fürdőorvoshoz, és felhagyott a színészettel. Szigligeti Jolán (1844–1916) a kép készülésének idején még nem játszik, első alkalommal 1866-ban lépett a Nemzeti Színház színpadára, ahol 1874-ig, férjhezmeneteléig kisebb szerepeket alakított.

 

 

Írta: Sipőcz Mariann

 

 

Az Ország(h), város, híres ember – Arany János és a fényképezés című időszaki kiállítás 2018. május 27-ig tekinthető meg a Petőfi Irodalmi Múzeumban (1053 Bp., Károlyi u. 16.)

Kurátor: E. Csorba Csilla