Színlapok a századfordulós Kolozsvárról

Senkinek sem kell bemutatni a magyar színházművészet legnagyobb tragikáját, Jászai Marit. Számos utca és tér, illetve színház, valamint rangos színművészeti kitüntetés, színészotthon, (sőt még!) a Vénusz egyik krátere is viseli a nevét. Azt azonban feltehetően kevesen tudják, hogy mielőtt még bemutatkozott volna a budapesti Nemzeti Színház színpadán, öt évet (vagyis egy fél évtizedet) Kolozsvárott töltött. Ide még első férjével, Kassai Vidorral együtt szerződött el 1868-ban. (Házasságuk nem volt hosszú életű.) Jászai Mari egészen 1872-ig a városban maradt, s utána is gyakran visszajárt.

 

A kezdőként Kolozsvárott játszó, de később országszerte híressé vált színészeink, színésznőink – Pálmay Ilka vagy Rózsahegyi Kálmán – szívesen látogattak vissza ide. (Sokan még a jubileumi előadásaikat is itt tartották, mint például Prielle Kornélia, aki az erdélyi városban ünnepelte színészi pályájának negyvenedik évfordulóját 1881. április 14-én, tiszteletére a színház „ünnepélyes kivilágítást” kapott.)

 

Mindez pedig különösen igaz Jászai Marira, aki az 1900-as esztendőben nem kevesebb, mint hétszer lépett fel a Kolozsvári Nemzeti Színház színpadán. Rögtön elsőként Medea szerepében, Grillparzer feldolgozásában. Majd eljátszotta még többek között Gertrudis királyné szerepét Katona József Bánk bán című művében (ezzel az előadással egyébként a drámaíró emléke előtt tisztelegtek az alkotók). Valamint megformálta még I. Erzsébetet, Anglia királynőjét és Lucretia Borgiát. Szerepelt a Vörösmarty Mihály születésének századik évfordulója alkalmából tartott ünnepi díszelőadáson is. Ahogy erről az Országos Színháztörténeti Múzeum és Intézet színlapjai is tanúskodnak:

 

 

Ha jobban szemügyre vesszük ezeket, a színlapokat, megfigyelhetjük, hogy mind a hét dokumentum a legfelső sorokban, nagybetűkkel hirdeti Jászai Mari vendégszereplését, külön kiemelve, hogy hányadszorra is lép fel a művésznő. Ugyanakkor a szereposztásból is kiemelkedik Jászai Mari neve, hiszen az övét vastagabb betűkkel szedték, mint a többiekét. Néhány plakát esetében még azt is észrevehetjük, hogy az alsó sorok már a színésznő következő fellépéséről tudósítanak.

 

Böszörményi Gyula Leányrablás Budapesten című művében szorosan összefonódik a valóság és az írói fantázia, valós helyszínek és személyek keverednek benne kitalált elemekkel. Egy vonatút során közös kupéba kerül a marosvásárhelyi születésű főhősnő hazánk „legnagyobb női teátristájával”. Az író a következőképpen képzeli el a művésznő (1900-as) megérkezését a városba:

 

 

Mindezek a források segítségével képet kaphatunk tehát arról, hogy milyen különlegesek is voltak a színésznő kolozsvári utazásai. Érdemes külön kiemelni 1906. évi látogatását, melynek nyomát egy, a Kolozsvári Nemzeti Színház által kiadott, fehér alapon piros és zöld nyomással készült selyemplakát is őrzi. Ez a dokumentum többek között azért is különleges, mert az első magyar kőszínház, a Farkas utcai színház utolsó előadását hirdeti. A magyar címerrel díszített és nemzeti színű virágmintával szegélyezett színlapon a színház épületének rajza látható. A selyemszínlapokról általában is elmondható, hogy a legtöbbször valamilyen kivételes alkalomból készültek.

 

 

A közadakozásból épült Farkas utcai színház 1821. március 12-én nyitotta meg a kapuit. Mindvégig a magyar nyelv és művelődés ügyét szolgálta, ez a létesítmény volt ugyanis a kolozsvári magyar színészet otthona nyolcvanöt éven keresztül. Az épületet már 1903-ban tűzveszélyesnek nyilvánították, ennek következtében a város vezetése új színház építését rendelte el. Az osztrák építészek, Ferdinand Fellner és Hermann Helmer tervei alapján épült, új Hunyadi téri színház 1906-ban készült el.

 

A régi épületben 1906. június 17-én este, még egyszer utoljára, egy különleges díszelőadás keretében nemzeti drámánkat, Katona József Bánk bán című tragédiáját mutatták be. Ez a mű ugyanis szinte végigkísérte a színház egész történetét, feltehetőleg ezért is döntöttek úgy az alkotók, hogy ezzel az előadással búcsúznak el a Farkas utcai teátrumtól. S egyben tisztelegtek vele az első kolozsvári bemutató előtt is, amely az Ottót alakító Egressy Gábor jutalomjátéka volt, a címszerepben Lendvay Márton lépett fel, és amelyet 1834. augusztus 30-án ugyanitt vittek színre. (Ez a dráma egyébként is valóságos kultuszdarabnak számított Kolozsváron, ugyanis az első bemutatót követő száz évben százkétszer adták elő.)

 

 

A színház bezárása alkalmából tartott díszelőadáson színpadra lépett Jászai Mari, ő játszotta ugyanis Gertrudis szerepét (amellyel anno a budapesti Nemzeti Színház színpadán is bemutatkozott). A címszerepet a fiatal Hidvégi Ernő, Tiborcot pedig Szentgyörgyi István, a korszak másik nagy színészlegendája alakította. Szentgyörgyinek ez volt talán az egyik legnagyobb szerepe. Biberachot nem más játszotta, mint a színház igazgatója, Janovics Jenő.