Elhunyt Haumann Péter (1941-2022)

Magyarországon nincs olyan ember, aki ne látta volna színházban, filmen, televízióban. Ne hallotta volna a rádióban. A régi mesterek egyik utolsó utóda. Tudta, hogy a színház hatását – hiába próbálkoznak sok mindennel – nem lehet pótolni. Élvezetes, felszabadult játékkal formálta meg a szórakoztató színjátékok alakjait; de sehogy sem értette, hogy a közönség miért nem a katartikus drámai műveket nézi szívesebben. Ha most, halálakor, felidézzük pályafutásának legnevezetesebb állomásait, először természetesen a Szókratész védőbeszéde jut eszünkbe, amellyel berobbant a színházi életbe.

 A nagyközönség a Huszonötödik Színház 1970. október 28-án bemutatott előadásában ismerte meg, noha ekkor már hét éve a pályán volt. A Színház- és Filmművészeti Főiskola után 1963-ban Debrecenbe, onnan 1966-ban Pécsre szerződött. Mindössze két évig maradt a Huszonötödik Színházban, ezt követően a József Attila Színházban, 1973-tól a Madách Színházban, 1988-tól a Nemzeti Színházban, 1990-től a Radnóti Miklós Színpadon játszott. 1991–1992-ben az Arizona Színházban lépett színpadra; majd a vendégfellépések mellett ismét a Radnóti Miklós Színházban szerepelt. Két évtizeden át, 1994-től 2016-ig a Katona József Színháznak volt a tagja. Gyakran hívták a Játékszínbe, és számos nagyszabású zenés produkcióban láthatta a közönség a Fővárosi (Budapesti) Operettszínházban és a Madách Színházban. 

Az 1980-as évek egyetlen szuperprodukciójában, a Macskák című Andrew Lloyd Webber-musicalben ő játszotta Gastrofar George (és Tus) szerepét. 

„A legtökéletesebb, legteljesebb macska Haumann Péter, Gastrofar George, a színházi macska. Haumann nemcsak a dalra képes, de eljátssza a ma remegő, paralitikus, egykor elegáns cicát. A nagy hírűt, a sztárt, akitől vénségére már sem patkány, sem egér nem fél. De valaha neki tapsolt, neki nyávogott az egész karzat. Eljátssza az emlékeket, az emlékekből élő egykorvoltat, a színészt, ki száz tirádát tudott, ki főszereplő, ki jellem volt. Ki táncolt és énekelt. A cicát, aki tigris volt a színpadon. Haumann egyszerre macska és ember. Macskaságában ember, emberségében macska. S mindenekfölött: színész. Olyan teljességet teremt szerepében, amellyel egy kiváló előadás legmegrázóbb perceit hozza.” (Színház, 1983. 6. szám)

Amikor a Madách Kamarát átépítették, a társulat 1980. december 5-én az Egyetemi Színpadon mutatta be Ronald Harwood Az öltöztető című színművét Mensáros Lászlóval és Haumann Péterrel. „Teljes tudásuk bedobásával teljes érzelmi skálákat játszhatnak el. Mindkét szerep róluk szól, az ő titkaikról, sebeikről, vágyaikról. Néhol szinte játszaniuk sem kell, csak hozni önmagukat…” (Színház, 1981. 2. szám)

 

De nemcsak ekkor érezhették úgy a nézők, hogy testére szabott szerepben lépett színpadra. Jean-Paul Sartre Kean, a színész című darabjáról – előadta a Madách Színház 1986. december 5-én – is az a hír járta, hogy Haumannért érdemes megnézni. „Elbűvölő intenzitássá éli Keant Haumann ezen színpadon, eljátssza a nagy színészt, meg annak paródiáját is. Igazi gyönyörűséget szerez a nézőnek alakítása minden másodpercével; ha van telitalálat a színházban, Haumann munkája az.” (Új Tükör, 1986. 51. szám)

Talán a Macskáknak, az Őrült nők ketrecének és A furcsa párnak is szerepe volt abban, hogy amikor a Katona József Színház szerződtette Haumann Pétert, többen elcsodálkoztak. Az igazi meglepetés azonban akkor következett, amikor kiderült, hogy képes beilleszkedni az együttesbe. Zsámbéki Gábor rendezéseiben megkapta Molière A fösvény című vígjátékának címszerepét; majd Heinrich von Kleist Az eltört korsó című művében a falusi bírót, Ádámot alakította. A Kleist-darabról Györffy Miklós ezt írta: „A Katona József Színház előadásának igazi nagy találmánya Haumann Péter Ádám bírója. Fösvényével és ezzel az alakítással Haumann véglegesen belépett a nagy magyar színészek sorába. Ádám bírója pazar groteszk jellemtanulmány a csapdába szorult helyi hatalmasságról. Bár Haumann nem törekszik arra, hogy korrupt és önkényeskedő vidéki kiskirályainkat juttassa eszünkbe, mégis így van.”

Zseniális filmszínészként is láthattuk: a Kakuk Marciban (1973) és Dömölky János A kard (1976) című filmjében. Ezek visszanézhetők. Sajnos az előadások igazi légköre örökre elveszett. 

 

Csak ismételni tudjuk: nagy magyar színész volt, s ezt számos kitüntetéssel ismerték el: 1970-ben és 1972-ben Jászai Mari-díjat, 1980-ban Érdemes művész címet, 1985-ben Kossuth-díjat kapott. 2010-ben a Nemzet Színésze, 2012-ben a Magyar Művészeti Akadémia rendes tagja lett. 

 

Néhány évvel ezelőtt azt kérdezte tőle egy újságíró, hogyan éli meg, hogy generációjának tagjai közül egyre többen távoznak az élők sorából. Így válaszolt: „Nehezen viselem, mert lassan én is sorra kerülök.” 

2022.11.11

Kedves Látogatóink!

A 353/2022. (IX.19.) kormányrendelet múzeumokra is vonatkozó előírásainak megfelelően, a költségeink racionalizálása miatt 2022. december 5. és 2023. február 28. között a BAJOR GIZI SZÍNÉSZMÚZEUM nem látogatható.

Nyitás: 2023. március 1.

Múzeumunk zárvatartása alatt programjaink egy része más helyszínen kerül megrendezésre.
Kérjük, figyeljék honlapunkat és facebook-oldalunkat!

Accept