2020. október 6-án nyitották meg a Budapesti Szlovák Intézetben azt az utazó kiállítást, amelyet az OSZMI partnerintézete, a Pozsonyi Színházi Intézet készített „A Szlovák Színjátszás 100. évfordulójára”. A tárlat 2020. november 3-ig volt látható. A jubileumi kiállítás 26 darab tematikus panelen mutatta be a professzionális szlovák színház kialakulásának és fejlődésének egyes mérföldköveit, kivételes színházi rendezéseit, díszlet-és jelmezterveit, műfaji sokszínűségét. Megismertetett a színházi építészetével, az ország színházi struktúrájával és nemzetközi eredményeivel, széleskörű szakirányú platformokkal, színházi fesztiválokkal, művészszakmai intézményekkel és kiadói tevékenységekkel. A mai bejegyzésem a kiállítás ihletésére született.
A szlovák színház célja, hogy úgy integrálódjon a nemzetközi színházi közösségbe, hogy emellett magával vigye saját minőségét és értékeit. 2020-ban egy különleges jubileumi eseményre emlékezik Szlovákia – a Szlovák Nemzeti Színház (Slovenské Národné divadlo Bratislava) alapításának 100. évfordulójára (1920. március 1.). Ez kiemelkedő állomása a szlovák színháztörténetnek, a nemzeti kultúrának és a szlovák kulturális identitásnak. Az egész ország életében jelentős mérföldkőnek számít ez az esemény, mert a Szlovák Nemzeti Színház alapításával a hivatásos szlovák színjátszás történetében új korszak vette kezdetét. Ugyanakkor 2020-ban ünnepelték a szlovák amatőr színjátszás kezdetének 190. évfordulóját is. A hivatásos és amatőr művészek a szlovák színház történetében kölcsönösen hatottak egymásra. A kezdeteket 1830. augusztus 22-étől számítják, amikor Liptószentmiklóson mutatták be a mai Szlovákia területén az első szlovák nyelvű amatőr színházi előadást.
A Szlovák Köztársaság kormánya a 2020-as évet a Szlovák Színjátszás Évének nyilvánította, ezzel hangsúlyozva a színház szerepét a kultúra formálásában és a nemzeti kulturális örökség megőrzésében. A Kulturális Minisztérium, mint a Szlovák Színjátszás Évének kezdeményezője, háttérintézményeivel, a Szlovák Színházi Intézettel, a Szlovák Közművelődési Központtal és a Szlovák Nemzeti Színházzal együtt, tágabb összefüggésben is fontos eseménynek tekintette az évfordulót. A jubileumi megemlékezések nem csak a színházművészek, hanem a színháztörténészek, színikritikusok, akadémikusok, egyetemi hallgatók számára is feladatokat adott és inspirációt jelentenek. Mindezek eredményeit az aktuális járványügyi helyzetekhez mérve a színházak közönsége élvezhette az országszerte szervezett ünnepi eseményeken.
A pozsonyi Szlovák Nemzeti Színház épülete, 1920
A szlovák színpadokon zajló történetek egy olyan ország valóságában gyökereznek, amely 1989-ben megszabadult a korábbi rendszerek történelmi terheitől, 1993-ban megszerezte az önállóságot, 2004-ben csatlakozott az európai struktúrákhoz és mindezek nyomán nyitottá vált a múlt újraértékelésének különféle formái felé. A szlovák színházi kultúrának szüksége volt erre az újrakezdésre, és a színházak éltek is a lehetőségekkel. Új, független színházi műhelyek születtek, amelyek a megújulás jegyében új megközelítéssel új témákat is színpadra vittek. Az új szlovák színház a maga eszközeivel leképezi a társadalmi változásokat, reagál rájuk, új kérdéseket vet fel, provokál, és mindeközben igyekszik európai trendekhez, projektekhez is csatlakozni. Ez utóbbit elősegítendő jöttek létre Szlovákiában új nemzeti és nemzetközi fesztiválok, amelyek jeles európai társulatokat és kiemelkedő művészegyéniségeket hívnak meg és melyek révén a szlovák színház is egyre erőteljesebben ad hírt magáról Európának. A színházi műhelyek megpróbálnak csak rájuk jellemző kifejezési formákat és eszközöket találni, válaszokat keresni arra, hogy mit jelent szlováknak lenni, mi jellemző ránk, mi különböztet meg bennünket, mi hívja fel ránk a figyelmet. Ezt a célt is szolgálják a sorban nyíló új előadó művészeti központok, amelyek egyszerre többféle művészeti ágnak adnak otthont, s amelyek interaktív kapcsolatba is lépnek egymással, miközben színesítik a számukra otthont adó városok kulturális életét.
A szlovák színház mára jelentős mértékben megfiatalodott. A fiatal művészek magukkal hozzák a nemzetközi ösztöndíjakon, szakmai gyakorlatokon és a nemzetközi fesztiválokon szerzett tapasztalatokat, amelyeket munkájuk során kamatoztatnak. A színházak többek között ennek is köszönhetően jelentősen változtattak műsorterveiken, mivel tisztán látják, hogy a médiumok kihívásaival versenyezve új, eredeti értékeket kell felkínálniuk. A kihívások nyomán napjaink színházára jellemzővé vált az un. „kétéltű“ szerzők megjelenése, akik egyszerre érzik otthon magukat a drámaíró, a dramaturg, a rendező vagy előadóművész szerepében is.
Külön figyelmet érdemelnek azok a projektek, amelyek dokumentarista formában, kritikai éllel és távolságtartással kezdik újraértékelni mindazokat a történéseket, amik hosszú éveken át a színházban - és nemcsak ott - tabu témának számítottak. Nemegyszer a színház és a mindennapi élet határvonalai egybemosódnak. Számos olyan színházi előadás készül, amely a holokauszt vagy a kommunizmus időszakát értékeli újra, vagy éppen napjaink konzum és globalizálódott társadalmát veszi górcső alá. A művészek tudatában vannak annak, hogy milyen mélyen képesek hatni közönségük lelkére. Az új szlovák színház és az új szlovák dráma ennek megfelelően igyekszik gyakorolni szakmáját, hozzájárulni a társadalomban, a politikában és a kultúrában zajló változások megértéséhez.
A pozsonyi Szlovák Nemzeti Színház 2020-ban
Színház- és drámairodalom a mai Szlovákia területén 1830-ig - a vallásos színjátszás nyomán, a reneszánsz és a humanizmus kiteljesedésével fontos fejlődéstörténeti szerepet játszott a mai Szlovákia területén is felbukkanó új drámai műfaj - az iskoladráma. Az iskoladrámák gyors fejlődéséről tanúskodik Eisenberg Peter Egy költői és szellemi játék két felvonásban (Ein zwiefacher poetischer Act und geistliches Spiel /Dvojitý básnický akt a duchovná hra) című korai barokk iskoladrámája, amely jól tükrözi a 17. század végi iskolai színjátszás sajátosságait. A reneszánsz és a humanizmus szekuláris színházának cseh és európai kiteljesedésében igen jelentős szerepet játszott a Morvaországban és Csehországban tevékenykedő két cseh nyelvű drámaíró Pavel Kyrmezer és Juraj Tesák Mošovský. A barokk korban a vallásos jellegű drámaszínház legelterjedtebb formája a protestáns és a katolikus iskolajáték volt. Az iskoladráma több évszázados hagyományainak hatása egészen az Anton Bernolák nevével fémjelzett nyelvújítási iskola korszakáig kimutatható, amint az az osztrák piarista, Gottfried Uhlich Chrisantus und Daria német nyelvű tragédiájának Krizant és Daria (Krizant a Daria) címmel Michal Kliniko fordításában 1793-ban megjelent, a Bernolák-iskola alapján készült szlovák nyelvű fordításán is megfigyelhető. A Felvilágosodás korában, a 18. század második felében az iskolajátékok egyre inkább anakronizmusnak számítottak. 1794-ben hivatalosan is betiltották őket. Juraj Palkovič A két bolond és a három lusta (Dva buchy a tri šuchy) című színművének 1810-es, második, szlovák nyelvű kiadásának megjelenése a Bernolák-korszak első valódi szlovák nyelvű darabja, amely később idegen nyelveken is elérhetővé vált.
A nem hivatásos szlovák színjátszásra (1830–1919), azaz a szlovák nyelvű műkedvelő színjátszás fejlődésére a mai Szlovákia területén a német és a magyar színház volt a legnagyobb hatással. Diákszínjátszók körök elsősorban a jelentős kulturális központokban – Breznóbánya (Brezno), Ószombat (Sobotište), Lőcse (Levoča), Túrócszentmárton (Martin), Tiszolc (Tisovec), Selmecbánya (Banská Štiavnica), Besztercebánya (Banská Bystrica) – jöttek létre. A szlovák diákszínjátszók első hivatalosan bejegyzett előadását Liptószentmiklóson jegyezték fel. 1830. augusztus 22-én az iskolai nyári szünet alatt Gáspár Fejérpataky-Belopotocký szervezésében diákszínjátszók adták elő Ján Chalupka Kandúrfalva (Kocúrkovo) című vígjátékát. Ennek az időszaknak a legfontosabb drámaírói közé Ján Chalupka mellett Ján Palárik és később Ferko Urbánek tartozott. Az általuk írt vígjátékok alkották a nem hivatásos szlovák nyelvű színjátszás repertoárjának alapjait.
A szlovák színjátszás fejlődése jelentős mértékben hozzájárult a szlovák kultúra önállósodásához. 1841. augusztus 5-én Samuel Jurkovič tanító - később ószombati közjegyző –, pozsonyi diákokkal megalapította a Szlovák Nemzeti Színház Nitrianske-t. A színházi társulatnak nemcsak pozsonyi fiatalok voltak a tagjai: csatlakoztak hozzájuk az Ószombat környéki helyi amatőrök is.
A szlovák nemzet és a szlovák kultúra kibontakozása a 19. század második felében kapott igazi lendületet. Túrócszentmártonban megalakult a Matica Slovenská (1863), három szlovák nyelvű gimnáziumot alapítottak Nagyrőcén (Revúca), Túrócszentmártonban (Turčianský Sv. Martin) és Znióváralján (Kláštor pod Znievom). A felívelő szlovák nyelvű színházi élet hatása más városokban – Nagyszombat, Eperjes, Nyitra, Besztercebánya, Selmecbánya, Trencsén, Zsolna – is fokozatosan érzékelhetővé vált. A szlovák nyelvű műkedvelő színjátszás legfontosabb központja Liptószentmiklós mellett Turócszentmárton lett. Liptószentmiklóson amatőr színjátszók a Szlovák Társaskörben működtek, amíg Turócszentmártonban, a Szlovák Énekkör (1872) megalapítását követően élénkült meg igazán a színházi élet.
Az első lépés az első professzionális szlovák színház, a Szlovák Nemzeti Színház megalapításához a Nemzeti Színház Szövetkezetének, mint részvénytársaságnak a megalakulása volt. A szlovák nemzet első színházának létrehozásában jelentős szerepet játszott a nagy tapasztalattal rendelkező Bedřich Jeřábek kelet-csehországi vándorszínháza. Jeřábek társulata 1919 nyarán több hónapon át Pozsonyban vendégszerepelt, és a társulat színészei a megnyitáskor – élve a kínálkozó alkalommal – az új Szlovák Nemzeti Színház együttesének magját alkották. A 20-as években a színházat Oszkar Nedbal magánvállalkozó, zeneszerző és karmester vezette. A hangsúlyt a külföldön is befogadható színpadi műfajokra – opera és balett – helyezte. A prózai társulat élére Václav Jiřikovskýt nevezte ki, aki a szlovák nyelvű színjátszás felépítését tűzte ki céljául. Dramaturgnak Tid J. Gašpart tette meg, aki számos jelentős drámai művet fordíttatott le szlovák nyelvre. A szlovák nyelvű színjátszás fejlődéséhez nagymértékben hozzájárultak a Marška Társulat tájelőadásai. A színház működése alatt, az 1921/1922 évadban, repertoárjának mintegy harmadát játszotta szlovák nyelven. A szlovák prózai tagozat szlovák nyelvű működéséhez és ezzel önállósulásához nagyban hozzájárult, hogy 1932-ben a Prózai Tagozat ketté vált, és létrejött két önálló: cseh és szlovák nyelvű prózai tagozat. Annak idején a Szlovák Nemzeti Színház akkori igazgatója, Antonín Drašar elsősorban működési és üzleti megfontolásból tette meg ezt a lépést.
Az 1938-as év a Szlovák Nemzeti Színház életében komoly változásokat hozott. A cseh prózai tagozat megszűnt. Néhány tagja átlépett a szlovák társulatba, akik nem, azoknak el kellett hagyniuk Szlovákiát. Az állam újonnan követett politikai orientációja következtében azonban nemcsak a cseh művészeknek, hanem néhány szlováknak is el kellett hagyni a színházat (Andrej Bagar, Martin Gregor, Hana Meličková, Ružena Porubská).
A szlovák színház professzionálissá válásához nagymértékben hozzájárult Janko Borodáč rendező, elsősorban azzal, hogy mindent megtett a színészek szakmai továbbképzése érdekében. Szlovákiában az ő kezdeményezésére hozták létre 1925-ben egy magán zeneiskolában a drámai tagozaton a színészképzést. 1928-ban az iskola hivatalosan is megkapta a Szlovákia egész területére érvényes, képzésre és vizsgáztatásra vonatkozó jogosultságot, majd felvette a Zenei és Drámai Akadémia nevet. Az iskola később a színházi művészek oktatásának legfontosabb bázisa lett. Az Akadémia végzős diákjai segítették létrehozni 1932-ben a Szlovák Prózai Társulatot és többen az opera tagozatnak is tagjai lettek.
A Szlovák Nemzeti Színház első operaelőadás 1920. március 1-én Bedřich Smetana A csók (Hubička), című operája volt. Az első prózai előadásra, a Mrštík-fívérek Marysa (Maryša) című darabjának színrevitelére 1920. március 2-án került sor. Az első balettelőadás Léo Delibes Coppélia című műve volt (1920. május 19-én). Az első szlovák nyelvű előadás Jozef Gregor Tajovský a Bűn (Hriech) és a Szolgálatban (V službe) című két egyfelvonásosának bemutatója volt 1920. május 21-én.
A professzionális színházi struktúra kiépítése Szlovákiában nagymértékben függött az ország aktuális társadalmi-politikai helyzetétől. Ennek megfelelően jöttek létre új színházak és egyes működők megszűntetésére is gyakran „felsőbb“ hatalmi körök pillanatnyi érdekei szerint került sor. Az első Köztársaság idején a pozsonyi Szlovák Nemzeti Színház mellett egy sor magántulajdonban lévő színházi társaság működött. Ezeknek döntően vándorszínházi jellegük volt, és előadásaikat is legtöbbször egyes körzeteken belül tartották meg. Az 1940-es évek első felére jelentkezett egyre növekvő igény állandó kőszínházak létrehozására.
A kőszínházak végleges hálózata azonban csak a második világháború után alakult ki. Ez a rendszer hosszú ideig merev szervezeti modellként működött, lehetetlenné téve, hogy regionális, generációs vagy művészeti elvek alapján új színházak jöjjenek létre. Változásra a 60-as években került sor, amikor is számos új színházi forma és műfaj jelent meg, ám a gyorsan megváltozott politikai közegben a régi irányt restauráló hatalom hamarosan eltüntette őket. Később, a politikai konszolidáció éveiben megalakult néhány stúdiószínpad, ezek azonban többnyire rövid életűeknek bizonyultak. Végeredményben 1948 után 6 állandó színház kezdte meg működését és ez a szám 1989-re 21-re nőtt: ekkor ennyi állandó professzionális színháza volt Szlovákiának.
1989 után lényegesen változás zajlott le a szlovák színházi struktúrában is. Az ezredfordulóra már 56 állandó színház működött. Különösen a független színházi alkotók száma nőtt meg: ők és a sikeres kommersz színházak előretörtek. Az elmúlt évtizedben a modern multifunkcionális kulturális központok száma is lényegesen gyarapodott. Ezek az előadóművészet szinte minden formájának otthont adtak. Mára Szlovákiában szerteágazó színházi hálózat jött létre és állandó hellyel vagy a nélkül közel 200 színház, színházi csoportosulás működik, és e mellett számtalan, önállóan dolgozó performer és táncos tart előadásokat.
A színházak és a színházi csoportok számának növekedése 1989 után
A színházak száma összesen: 164
Pozsonyi körzet /Bratislavský kraj: 98
Nagyszombati körzet /Trnavský kraj: 6
Trencsényi körzet /Trenčiansky kraj: 2
Nyitrai körzet /Nitriansky kraj: 8
Zsolnai körzet /Žilinský kraj: 13
Besztercebányai körzet /Banskobystrický kraj: 14
Eperjesi körzet /Prešovský kraj: 8
Kassai körzet /Košický kraj: 15
A szlovák színház nem csak attól szlovák, hogy milyen nyelven beszélnek a színpadon, hanem hogy milyen szemlélet, kultúra, milyen világ bontakozik ki. Ha bármilyen igaság elhangzik a színpadon például Csehországban, Václav Haveltől, az Budapesten is rezonál, ha Pozsonyban valami elhangzik Viliam Klimáčektől, azt Budapesten is könnyen értik. Ez akkor is igaz, ha Balázs Zoltán magyar rendezőként rendez Nyitrán, vagy Román Polák szlovákként Budapesten. Tehát ez egy térségbeli színház is, melynek múltját és jelenet egyaránt értjük.
Írta: Huszár Sylvia
2020.12.08