Jó színész volt-e Petőfi?

Jókai Mór meséli el, miként is szerzett protekciót barátjának, Petőfi Sándornak, hogy szerepet kapjon egy előadásban.

 

„Petőfi egyszer tavasszal, az idény vége előtt jutalomjátékot kért társulata vezetőjétől Szabótól [1.]. Meg is lett az neki ígérve. De Petőfi a Lear királyt választotta, s abból a maga számára a bolondot. Ez pedig olyan darab, amivel nemigen szoktak megbirkózni vidéki színpadon. Én is mérlegbe vetettem befolyásomat, hogy Lear színre kerüljön. Hogy honnan jutottam ehhez a befolyáshoz, azt is elmondom.

 

Nem voltam ám akkor még se drámaíró, se lapszerkesztő. De voltam piktor! Már akkor tömérdek urat és kisasszonyt leolajfestettem Kecskeméten, és rajztanodát állítottam fel lakásomon, melyben a reményteljes ifjúság orrokat, füleket, szemeket formálni tanult tőlem. (Abonyi Lajos írótársam bizonyíthatja, ő is tőlem tanult rajzolni.)

 

Tehát egyszer a Velencei nőt adták volna elő a színpadon, ami igen hatásos darab. De kell hozzá a velencei szárnyas oroszlán, ami nélkül nem lehet azt előadni, mert az is szerepel benne. A társulat pedig nem hordott magával díszítőt, s egész Kecskeméten nem volt piktor. Ekkor felém fordult a szorongatott igazgató figyelme. Én aztán Petőfi közbenjártára készítettem egy olyan hatalmas velencei szárnyas oroszlánt Szabónak, hogy az egész Thespis szekerét kirántotta a bajból. E hálára támaszkodva léptem fel aztán én is Lear király mellett, s intervencióm nem volt sikertelen.

 

Ámde a nagy királynak tömérdek akadállyal kellett megküzdenie, amíg Petőfihez eljuthatott.

 

Először is Deésinek [2.], kire a címszerep várt, az a jogos követelése volt, hogy Ó-Anglia királyának lehetetlen a küldiplomácia előtt megjelenni egy olyan hosszú, vörös palást nélkül, mely legalább két apródnak dolgot adjon az utánavitelben. Pedig Szabónak nem volt kedve neki ilyen superflue-t [=fölösleges dolog] csináltatni. Ezen is segítettünk. Egy derék honleány idekölcsönözte a vörös ablakfüggönyeit, a kettőt összevarrva belőlük, készen lett Lear díszpalástja. Most újabb akadályok gördültek elé. Learnek leányai is vannak: jók és rosszak. Szabónak pedig primadonnái voltak: könnyűek és nehezek. Kesziné könnyű villitermet volt; De Cau Mimi pedig erős amazoni alak. De Cau Mimi semmiképpen se akarta Gonerilt játszani, a gonosz leányt; hanem Cordéliát, a szelídet. Lear király pedig azt mondta, hogy ha őneki ezt a Cordéliát kell holtan az ölében a színpadra kivinni, hát abba ő megszakad, hamarább, mint Shakespeare kívánta. Ismét minden diplomáciai rábeszélésünket elő kellett vennünk – s miután Cordéliát nem lehetett arra rábírni, hogy legyen könnyebb, Leart kellett arra kapacitálnunk, hogy legyen erősebb. Ami meg is lett. Mégis színre került Lear király, Petőfivel mint bohóccal: ki szerepét, minden hozzákötött várakozás ellenére, igen szomorúnak vette; komoly filozófot játszott benne, s egy cseppet sem álcázta magát: egészen Petőfi volt, s azért nem is tetszett a publikumnak. Hisz nem volt ebben semmi bolond! Én és többi barátai azonban meg voltunk vele elégedve."

 

/Jókai Mórt idézi Kerényi Ferenc. In: A borzasztó torony - Képek a magyar vándorszínészet világából. Válogatta, szerkesztette és a jegyzeteket írta Kerényi Ferenc, 2004/

 

--------------------------------------------------