E sorok írója Gara Márk tánctörténésszel, 2016-ban látogatta meg a már megrendült egészségi állapotú Kun Zsuzsát a több mint száz éves, s felépülte óta megszakítás nélkül a család által lakott, rákospalotai házban (a balerina a kerület díszpolgára volt). Hosszúra nyúlt vizitünk során a Mesternő a rá jellemzően lebilincselő stílusban beszélt emlékeiről, s beszélgetésünk során kiderült, hogy gazdag pályafutása jelentős dokumentációját őrzi.
Kun Zsuzsa 2018. december 24-i halálát követően, a Magyar Táncművészeti Egyetem, Bolvári-Takács Gábor rektor és (az Egyetem épületében időszakos Kun Zsuzsa-emlékkiállítást létrehozó) Kazinczy Eszter balettművész-pedagógus támogatásával, közvetítésével kezdtünk egyeztetéseket a hagyaték sorsáról, mely idén tavasszal került be a PIM-OSZMI Táncarchívumába. Kétségtelen, hogy e hatalmas emlékanyag a gyűjtemény több mint fél évszázados történetének egyik legjelentősebb gyarapodása. A közel másfélezer fotót, a pályát dokumentáló okmányok, levelek, táviratok, feljegyzések százait tartalmazó anyag szétválogatása, azonosítása szinte azonnal megkezdődött.
Mindig nagy örömet okoz egy-egy kiemelkedő művészt szokatlan, rendhagyó helyzetekben ábrázoló képeket tanulmányozni: a nem megszokott beállítások, témák, alkalmak, a modell-fényképész interakció újszerű volta különleges vonásokkal gazdagíthatja, konkrétan és átvitt értelemben is egy nagy művész, olykor az unásig ismert portréját. A(z) (élet)helyzetek olykori közhelyesedő jellege, mesterkéltsége, az általában közeli ismeretség meghitt, ugyanakkor komfortos, rutinszerű körülményeket teremt a fényképezés aktusa során. Egy-egy hazai fotográfus-óriás remek képeit leszámítva, ritkán csodálkozhatunk rá (kivált: évtizedek távolából) a jól ismert művész ritkán látható arcára, tekintetére, gesztusaira. A megrögzült, kanonizált helyzetek, szerepek, az ezerszer begyakorolt mimika az egyik oldalról, a kockázatkerülés, vagy éppen (önkéntes, vagy bevállalt) „biztosra menés” a másik oldalról kevéssé ad lehetőséget a személyiség kibomlására, s a fénykép ilyenkor gyakran nem több mutatós adatnál, tetszetős és a végtelenségig tárgyilagos tucat-dokumentumnál. Különösen érvényes ez a Kádár-kor kiemelkedő – általában rendre tipikus helyzetekben, beállításokban megörökített – táncművészeinek esetében: megbecsült és kivételes emlék ezért egy-egy jól sikerült, profi vagy amatőr, „mélyre menő” civil fotó, próbakép. Keleti Éva, vagy Féner Tamás próbatermi vagy hétköznapi helyzetekben készült, remek felvételei szolgálnak nagyszerű példaként ebben a tekintetben.
A vasfüggöny mögül a szabad világba kijutó művészek vonásai olykor szinte gyökeresen megváltoztak az ott készült felvételeken: a számukra ismeretlen fotósok, mint friss szemek, egészen rendhagyó módon láttatták az Egyesült Államokban turnézó Róna Viktort, a Párizsban vendégszereplő Orosz Adélt, vagy a Londonban vendégeskedő Fülöp Viktort, Kun Zsuzsa első férjét és Sipeki Leventét, a második férjet, s persze magát, írásunk főszereplőjét. Külön intimitást kölcsönöztek e felvételeknek a modellek és az alkotók közt esetlegesen szövődött baráti kapcsolatok, az újszerűség, szabadság és bizalom légköre, az egymásra csodálkozás és a megismerkedés folyamatának stációi.
A hónap műtárgyául egy álomszerű hangulatban fürdő felvételt választottam: ezen a híres londoni Kew Gardens szarvasaival barátkozó Kun Zsuzsa látható. Készítője a nemzetközi táncművészeti életben G. B. L. Wilsonként ismert George Buckley Laird Wilson (1908–1984), tánctörténész, kritikus, fotográfus. Wilson, a roppant tájékozott, befolyásos, kiváló kapcsolatrendszerrel rendelkező szakember, tánctörténeti alapművek tudós szerzője, élénk kapcsolatban állt a magyar táncművészet számos jelesével: az 1960-as évek során a Londonban vendégszereplő Pécsi Balett és a Magyar Állami Operaház művészeivel is barátságot kötött, s több alkalommal járt Magyarországon is. A Táncarchívumban mintegy félszáz felvételét őrizzünk, illetve közel hasonló számú levelét. Wilson különösen Dienes Gedeon (1914–2005) tánctörténész, teoretikus, kritikussal ápolt szoros szakmai-baráti kapcsolatokat. A fotografálást viszonylag későn, 1941-ben kezdő brit szakember hagyatékát (több mint ötezer felvételt) napjainkban a londoni Royal Academy of Dance őrzi: ennek katalógusában olyan modellek mellett, mint Rudolf Nurejev, Bronyiszlava Nizsinszka, Martha Graham, Marie Rambert vagy Maurice Béjart, Kun Zsuzsa neve is olvasható.
Kun Zsuzsa hagyatékában Wilson több tucatnyi, 1961 és 1967 közt Nagy-Britanniában és Magyarországon készült felvételét találtuk meg, s a brit szakember számos, ugyanebben az időszakban, a balerinának írott (rendszeres kapcsolattartásról árulkodó) levelét. A hónap műtárgyául választott, 1965-ös felvételen a Kew Gardens városrészben lakó Wilsonnal a közeli vadasparkba kiránduló, a feljegyzései szerint ekkor harmadik alkalommal Londonban járó, harmincegy éves Kun Zsuzsa látható. Az írás illusztrációjaként Wilson további két, ugyancsak Londonban készült fényképét is láthatják.
E kivételesen derűs, megkapó felvétellel egy magánéletében tragédiák sújtotta, nagy művészre emlékezünk, akinek személyes sorsa és kivételes pályafutása, dilemmái, harcai, erősségei és elgyengülései egy teljes művészeti ág tanulságait összegzik személyében. „Intelligens, emancipált, pontos, pallérozott, sallangtalan, érzékeny. Ezek ugyanannyira jellemzői voltak, mint a kiváló spicc-technikája, a nagy ugrásai, a kifinomult karmunkája, a dinamizmusa, a tiszta technikája, a drámai-lírai-melankolikus alkata, komolysága, előadóművészi ereje.” – fogalmazta meg Kun Zsuzsáról írott, a Tánckritika.hu-n megjelent, kiváló emlékező esszéjében Horeczky Krisztina. A balerina rendkívüli pályafutásának dokumentumait, emlékét 2019 tavaszától a PIM-OSZMI Táncarchívuma őrzi az örökkévalóságnak.
Írta: Halász Tamás