„Huszonkilenc éves koromban kerültem a kaposvári színházhoz, mégpedig úgy, hogy egyetlen mondatot sem tudtam elmondani a színpadon. [...] Ott akkor eszembe sem jutott, hogy én majd egyszer főszerepet játszom, rendezek.” Szabálytalan kezdete egy sokszínű és sikeres pályának.
Lukáts Andor a kaposvári Csiky Gergely Színházba egy korszakváltás idején, a legendás időszak kezdetén érkezett, és húsz év után egy újabb korszakváltás arra késztette, hogy továbblépjen. A segédszínészből Zsámbéki Gábor, Ascher Tamás, Babarczy László és Ács János rendezők „faragtak” hivatásos színészt, majd későbbi színházrendezői ambícióit is ők támogatták. Lukáts visszaemlékezése szerint „egyszerű” volt a módszerük: „úgy tanítottak, hogy sokat dolgoztatták” őket. A személyes sikert az 1975-ben bemutatott Beckett-darab, a Godot-ra várva hozta el számára. A kritikák az előadás egyik legizgalmasabb alakításának Lukáts Lucky-ját tartották: a hatalomnak kiszolgáltatott embert pusztán testtartásával, tekintetével, néhány gesztusával mesterien tudta érzékeltetni.
Rendezői nem zárták be egyetlen szerepkörbe: számos, egymástól különböző jellemet játszott. Legtöbb alakítása azért tudott izgalmassá válni, mert szabadon, az addig kialakult játékkonvencióktól elrugaszkodva közelített szerepeihez. Molnár Ferenc Liliom című darabjának címszerepében például a korábbi szirupos, melodrámai vonásokkal eljátszott hintáslegényből keményebb, a társadalom perifériáján élő, ösztönös lázadót formált. Az 1993-ban színre került Gorkij-műben, Az éjjeli menedékhelyben a színpadon addig csak üldögélő, mesélgető apó helyett mozgékony, állandóan nyüzsgő Lukát alakított. Spiró György A kert című művének előadásában pusztán színészi jelenlétével valóságos főszereppé változtatta a Parancsnok epizódszerepét. Peter Weiss darabjában Jean-Paul Marat-ként pedig egy egész nemzedék számára ő jelentette a forradalmi erőt, miközben megközelíthetetlen és kikezdhetetlen maradt. A sort szerencsére sokan ki tudják egészíteni személyes emlékeik révén, hiszen Lukáts a kaposvári társulat egyik meghatározó alkotója volt.
A kaposvári színháztól nehezen vált meg. Végül a Zsámbéki Gábor vezette Katona József Színház társulatába szerződött, ahol 2008-ig folytatta munkáját. Immár a budapesti közönség a színpadon is élvezhette játékát: Molière Tartuffe-jében Orgont, Molnár Ferenc a Játék a kastélyban című jól-megcsinált színdarabjában Turait, Weöres Sándor ritkán színre kerülő művében, a Szent György és a sarkányban Drinust és Georg Büchner Leonce és Lénájában Valeriot alakította. Egy hosszú szériát pedig rendezőként jegyzett: Egressy Zoltán Portugál című darabja húsz éven keresztül a közönség kedvence volt.
Ekkor színházi munkái mellett – az eddigieknél talán fokozottabban – a film felé fordult. Színészi teljesítményét a hazai és a nemzetközi filmfesztiválok több alkalommal díjazták. Sokoldalú művészi pályájának elismeréseként, az 1985-ben átvett Jászai Mari-díj után, 2006-ban Kossuth-díjjal tüntették ki.
A Katonában töltött időszakot követően szabadúszó lett, ugyanakkor el is kötelezte magát. 2008-ban részben a magyar színházi élettel kapcsolatban érzett düh és a hiány, részben saját, színházról vallott elképzeléseinek a megmutatása ösztönözte arra, hogy önálló színházat alapítson. Halász Péter emlékére Sanyi és Arankának nevezte el (Lukáts és Halász a Katona Kamrájában 1994-ben Hírszínház néven két hónapon keresztül minden estére az aznapi hírekből egy önálló darabot írtak és mutattak be. Az egyik etűdnek a Sanyi és Aranka címet adták). Lukáts a párizsi Huchette színház mintájára egy tisztán abszurd színházat képzelt el, mert úgy vélte, „maga az élet is abszurd. […] A mindennapi létezésünk tele van abszurditással, de az ember nem tudja magáról, hogy mennyire abszurd, csak mások fedezik fel benne a humort, a furcsaságot, a lényeget.” Elképzelése azonban rövidéletűnek bizonyult.
Lukáts pályája kezdetétől a színház egészében gondolkodott. Azt vallotta, hogy nem elég csak színésznek lenni, mindenhez érteni kell a színházban. Nem is igen volt olyan munkakör, amit ne próbált volna ki. A Színház- és Filmművészeti Egyetem tanáraként is fellépett.
Ha követjük Lukátsnak a Világ Csendjének nevezett elgondolását, „hallhatjuk” rekedtes, kicsit suttogó hangját és „láthatjuk” szuggesztív, kifejező tekintetét, érzelemteli játékát. Lukáts Andor színészete, sokoladú színházi pályafutása így sokunk számára felejthetetlen marad.
( A borítókép az OSZMI saját felvétele.)
