Kállai '90

A budapesti Kállai Ferenc Alapítvány, a Gyomaendrődi Kállai Ferenc Népfőiskola, valamint a MASZK Országos Színházi Egyesület 2015. októberétől 2016. októberéig meghirdette a „Kállai 90” emlékévet. Az éves rendezvénysorozathoz csatlakozott a művész szülővárosa Gyomaendrőd is. 

Az 57 színházi fotóból álló vándorkiállítás Keleti Éva fotóművész alkotásaiból állt össze.

Őze Lajos és Kállai Ferenc
Boldizsár Iván: Túlélők. Katona József Színház, 1967.
Fotó: MTI
 
A tárlat 2015. október 2-án Gyomaendrődről indult, majd a Pesti Magyar Színházban, a Vígszínházban és a Magyar Nemzeti Színházban került eddig bemutatásra. Ez év júniusában, pedig az Országos Színháztörténeti Múzeum és Intézet Bajor Gizi Színészmúzeumában nyílik meg a kiállítás. A fotótárlat a nemzet színészének életpályáját, a jelentős szerepeket, alakításokat mutatja be.

 

Keleti Éva Balázs Béla-díjas fotóművész, érdemes és kiváló művész, a magyar színházi fotózás iskolát teremtő személyisége. Már 1960-tól a magyar színházfotózás meghatározó szereplője, képei a hazai színháztörténet közelmúltjának kiemelkedő előadásait, nagyszerű művészegyéniségek különleges pillanatait örökítette meg. 

A művésznő, természettudományi pályára készült. Az ELTE Természettudományi Karán tanult fizika–kémia szakon, de 1951-ben otthagyta az egyetemet és a Magyar Fotónál helyezkedett el. Közben elvégezte a riportertanfolyamot, Vadas Ernő és Langer Klára tanítványaként. 1954–1976 között riporterként dolgozott a Magyar Fotónál, majd jogutódjánál, az MTI-nél. 1976–1989 között az Új Tükör fotóriportere, képszerkesztője, főszerkesztő helyettese, majd a Színházi Élet képszerkesztője volt. 1991–1992 HT Press sajtóügynökség, a Gamma Képügynökség fotós főszerkesztője, majd 1993-tól a Ferenczy Europress vezető munkatársa, fotószerkesztőségének vezetője volt. 1976-ban sajtófotót tanított Indiában. Több alkalommal tagja volt az Interpress, valamint a Photo World Press Photo zsűrijének.

Az Országos Színháztörténeti Múzeum Színházi Adattárában több mint háromezer felvételét őrzik. A kiállításon látható válogatás a Film Színház Muzsika sorozat, Kállai Ferenc című kötetének elvét követve született meg, kiegészítve egyéb fotókkal.

 

Kállai Ferenc, Velez Olívia, Mészáros Ági
Ibsen, Henrik: A nép ellensége. Katona József Színház, 1978.
Fotó: Keleti Éva
 

A kiállítás helyszíne: Bajor Gizi Színészmúzeum (1124 Budapest, Stromfeld Aurél u.16.) Tel. 1/225-3161 csak nyitvatartási időben; Tel: 1/375-1184

Látogatható: 2016.június 16. és szeptember 18. között, szerdától vasárnapig, 14-18 óráig.

 
 
Share