„Borvörös bársonytól a csukaszürke posztóig”

Gróf Bánffy Miklós az 1916-os koronázási ünnepség rendezője

Centenáriumi emlékkiállítás

 

A kiállítást 2016. június 9-én, 18 órakor az Országos Színháztörténeti Múzeum és Intézet körtermében megnyitja Prőhle Gergely nemzetközi és európai uniós ügyekért felelős helyettes államtitkár (EMMI), a Bánffy Emlékév kezdeményezője.

A kamarakiállítás a koronázás centenáriumi évében Bánffy Miklós, az esemény főrendezője szerepét szeretné újszerű megvilágításba helyezni.

 

Majd a fényképezők is megérkeztek és velük Felix Schwormstädt festő, e kiváló grafikusa a német Illustriertének, mely egyedül volt a világjáró képeslapok közül az ünnepségen képviselve. A fényképezők a leborított szószékben bújtak el, szegény Schwormstädt pedig alatta, bársony sátorbúra alá szorult. Igen jól végezte a dolgát mégis, és ez az a színes kép, mely tőle az Illustriertében megjelent. Az egyetlen, mely valamennyire megközelítette azt a pazar fényhatást, melyben azon a napon pár mulandó óráig gyönyörködtünk...”- Bánffy Miklós visszaemlékezése

IV. Károly koronázását Bánffy Miklós „álmodta meg”, ő vonta be és jelölte ki a közreműködőket, a művészeket, ő határozta meg az eseménysorozat kulcsmozzanatait. Nem riadt vissza a dramatikus események felvillantásától sem. Világlátása, groteszk művészi hitvallása nem engedhette, hogy a dühöngő világháború ne árnyékolja be az esemény fényét.   Miközben a koronázás „az utolsó nagy alkalom a különleges díszruhák felvonultatására (...)miközben az egyes családokban az ősök ruháit is elővették” (F.Dózsa Katalin) addig az „aranysarkantyús lovagok” /a hadirokkantak – Sz. Zs./ csukaszürke egyenruhában a harctéren szerzett súlyos sebesülésekkel vették át a legjobbak számára járó kitüntetést.

Ugyanakkor kevéssé ismert tény, hogy a Bánffy család másik tagja gróf Bánffy Györgyfőajtónálló-mester, Bánffy Miklós édesapja, milyen szerepet töltött be a ceremóniában.

Az első világháború harmadik évében, annak a pár izgalmas hétnek a „boszorkánykonyhájába”, a koronázás napjának országos színházi miliőjébe enged bepillantani az OSZMI kamara-kiállítása, amely szöveges, fotó és grafikai anyagokkal szeretné megidézni a centenáriumot.

 
Látogatható: 2016. június 9. - augusztus 28., hétfőtől csütörtökig, 9.00-16.00 óráig, pénteken 9.00-14.00 óráig
(A kiállítás a nyári időszakban is nyitva van, várjuk szeretettel az érdeklődő látogatókat!)

Helyszín: Országos Színháztörténeti Múzeum és Intézet, Körterem (1013 Budapest, Krisztina krt. 57.)

 

Share